Ismét nekivág, a világ legfittebbje akar lenni a magyar sportoló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 12:31
„Itthon általában egyedül edzem, ugyanis nincs senki azon a szinten, ahol én.”

Csütörtökön kezdődik a crossfit-világbajnokság nyílt kvalifikációs szakasza, az idén Horváth Laura újfent azzal a céllal indul harcba, hogy megszerezze a legfittebb címet.

„Az elmúlt időszakban nagyon jól ment az edzés, arra fókuszáltam, amire szerettem volna. Nem volt sok időm pihenni, mindössze két hónapom volt az alapozásra, próbáltam az állóképességemet sok futással fejleszteni, illetve a tornagyakorlatokban fejlődni” – mondta a 25 éves magyar sportoló az MTI-nek.

A kvalifikáció első szakaszában (open) három héten keresztül egy-egy feladatsort kell teljesítenie a versenyzőknek, erre világszerte több százezren vállalkoznak ilyenkor. Innen a sportolók tíz százaléka kerül a negyeddöntőbe, amely során – továbbra is online – három nap alatt öt feladatsorban kell bizonyítaniuk. Régiónként a legjobb 60 lép tovább, a regionális döntőkből viszont már eltérő létszámú – Európából tíz – sportoló jut ki az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnokságra.

Horváth Laura elmondta, magabiztosan várja a küzdelmeket, neki az open szakaszra nem is kell még különösképpen felkészülnie, és szinte biztos benne, hogy újra ott lesz a főversenyen is, amelyen 2018-ban és 2021-ben második, tavaly harmadik lett.

A magyar sportoló meghatározó alakja a crossfit női mezőnyének, ezt jól mutatja az is, hogy csütörtökön ő lesz az egyik olyan versenyző, akivel bemutatják az open első feladatát.

Horváth Laura jó ideje az Egyesült Államokban is készül, Magyarországon és a tengerentúlon hat-hat hónapot tölt el.

„Itthon általában egyedül edzek, ugyanis senki sincs azon a szinten, amelyen én, viszont az Egyesült Államokban vannak olyan edzőtársaim, akikkel folyamatos harcot vívunk, és ha legyőz valaki, az külön is motivál.”

A női mezőnynek különösen fontos ez az esztendő, ugyanis nem lesz ott a világbajnokságon a sportág egyeduralkodója, az ausztrál Tia-Clair Toomey – első gyermekét várva nem száll versenybe sorozatban hetedik bajnoki címéért.

„Sohasem azt néztem, kit kell legyőznöm, csak az érdekel, hogy én nyerjem el a legfittebb címet. Persze nagyon örültem volna, ha ő is ott van a mezőnyben, ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a fiatal generációról sem.

Én huszonöt évesen már a tapasztaltak közé tartozom, most viszont itt van egy feltörekvő generáció, tizenhét-tizennyolc évesek, és elképesztően felkészültek”

– mondta Horváth Laura, aki novemberben megnyerte a világ legjobbjainak kiírt Rogue Invitational elnevezésű meghívásos versenyt.

A crossfit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható. Az ötnapos viadalon a versenyzőknek összesen 13 feladatsort kellett teljesíteniük, Horváth két számban is nyert, valamint volt egy második és két harmadik helyezése a 40 tagú női mezőnyben.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik