Portói nyomozók Münchenben; Ibra elnapolt elégtétele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 12:35
null
Térden a Bayern, de nem a Porto, hanem a müncheni drukkerek előtt (Fotók: Reuters)
A Porto elleni parádés győzelemmel ünnepelte „kerek mérföldkövét” Pep Guardiola, aki a keddi BL-negyeddöntőn századik alkalommal irányította a Bayern Münchent. Vélhetően még azt sem bánja, hogy szakmai dicsőítések helyett a világ leginkább azon derül, hogy gólörömében elszakadt a nadrágja. A barcelonai összecsapás hőse a PSG ellen duplázó Neymar volt, de Xavi ismét tett arról, hogy még vastagabban írja be a nevét a sportág históriás könyvébe. A BL-játéknap érdekességei, legek.




BAYERN–PORTO 6–1

Guardiola századik Bayern-meccse emlékezetesre sikerült
Guardiola századik Bayern-meccse emlékezetesre sikerült

Pep Guardiola megítélése, müncheni munkássága változatlanul felemás. Azzal nehéz lenne vitatkozni, hogy nemcsak klasszisokkal zsúfolt keretet, kész csapatot vett át, hanem eredményeset is. Speciel az aktuális BL-címvédő kispadját foglalhatta el 2013 nyarán. Azóta immár száz mérkőzésen irányította a bajorokat, mérlege 77 győzelem, 12 döntetlen és 11 vereség. Esetében duplán igaz, hogy ha győznek, az a csapat érdeme, ha veszítenek – mint a BL-negyeddöntő első felvonásán –, az pedig már az ő kapitális hibája. A portói vereség után kisebb cunami söpörte ki a komplett orvosi stábot Münchenből – élén a klubot majdnem negyven éve szolgáló Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrttal –, de most aligha várható hasonló érzelmi megnyilvánulás. Bár bizonyos olasz szabóknak lehet néhány álmatlan éjszakájuk, amiért az általuk készített nadrág, pontosabban annak varrása nem bírta el a Guardiola-féle gólörömöt.

♦ A spanyol tréner eddigi edzői munkássága során két sztárcsapatot irányított, de önmagában ez még nem lenne elég az eredményességhez. Ezt számtalan példa igazolja. Guardiolával nagyon kellemetlen baleset a BL-ben még nem fordult elő: ez a hatodik idénye az elitmezőnyben, de még egyszer sem hiányzott a négy közül. A Barcelonával 2009-ben és 2011-ben a trófeát is magasba emelhette. Páros években (2010, 2012, illetve már a Bayern trénereként 2014-ben) elbukta ugyan az elődöntőt, de most ismét páratlant írunk...

♦ Ami öröm volt Münchenben, az bánat Portóban: a 40. percben a portugál együttes már az ötödik gólt is megkapta az Allianz Arenában. Márpedig a klub története során nemzetközi porondon a közte öt volt a legnagyobb különbségű vereség. Erősen érett tehát a negatív rekord megdöntése, hiszen volt a németeknek kapufájuk, gólszagú támadásuk bőven, a 88. percben Xabi Alonso pedig szabadrúgásból be is talált, ám előtte Jackson Martínez már megszerezte a vendégek becsületgólját, így a végén maradt a közte öt. Amire a 40. perc tájékán, látva a bajorok szárnyalását és a portugálok kábulatát, azért kevesen fogadtak volna nagy összegben.

Nem konfekciós termék, de attól még elszakadhat
Nem konfekciós termék, de attól még elszakadhat

♦ Az első félidei portói vesszőfutást jól szemlélteti, hogy a portugáloknak összesen 86 sikeres passzuk volt. A játéknap további három csapatánál ez az adat így nézett ki: Barcelona 309, Bayern 247, PSG 237. Nem szép dolog a bajba jutotton viccelődni, de a 73. percig Pep Guardiola nadrágja többször szakadt el, mint ahány kapura lövése volt a Portónak. Viszont abból a Martínez-lövésből legalább a szépítés összejött... A Porto az első félidőben csak nyomozta a labdát, és amikor megtalálta – a kapujában –, abban nem volt köszönet.

♦ A Bayern negyedik gólját szerző Thomas Müller immár nem a 26 találatig jutó Mario Gomezzel társbérletben áll a német játékosok közül a BL-góllövőlista élén, hanem eggyel meglépve szólóban.

THOMAS MÜLLER A SZURKOLÓKAT IS VEZÉNYELTE A MECCS UTÁN

♦ Amúgy a Bayerntől nem egyedi eset, hogy már az első félidőben megsorozza ellenfelét a BL-ben, igaz, nem is mindennapos tett. A Bajnokok Ligájában öt alkalommal fordult már elő, hogy az első félidőben legalább öt gólig jutott egy gárda, ebből három a müncheniekhez fűződik. Viszont az eddigiek kivétel nélkül a csoportmeccsekre korlátozódtak, következésképpen a bajoroké az első, kieséses szakaszban bemutatott gólözön.

♦ A müncheniek keddi góljai közül említést érdemel Robert Lewandowski találata – a 27. percben azzal ment 3–0-ra a Bayern –, amely 26(!) egymást követő passz eredménye volt. A most zajló BL-szezonban ez is rekord.

BAYERN MÜNCHENPORTO 61

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

BAYERN MÜNCHEN (német)–FC PORTO (portugál) 6–1
München, Allianz Arena. Vezette: Atkinson (angol)
Bayern München: Neuer – Rafinha (Rode, 72.), J. Boateng, Badstuber, Bernat – Xabi Alonso, Lahm – Thiago (Dante, 90.), Götze (Weiser, 86.), Th. Müller – Lewandowski
FC Porto: Fabiano – D. Reyes (R. Pereira, 33.), Maicon, Marcano, Martins Indi – Casemiro, H. Herrera, Ó. Torres – Quaresma (Rúben Neves, 46.), Brahimi (Evandro, 67.) – J. Martínez
Gólszerző: Thiago (14.), J. Boateng (22.), Lewandowski (27., 40.), Th. Müller (36.), Xabi Alonso (88.), ill. J. Martínez (73.)
Kiállítva: Iván Marcano (87.)
Az első mérkőzésen: 1–3
Továbbjutott:
a Bayern München, 7–4-es összesítéssel
A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Neymar két gólig jutott a PSG ellen. Kedden, mert a szezonban amúgy öttel zárt
Neymar két gólig jutott a PSG ellen. Kedden, mert a szezonban amúgy öttel zárt


BARCELONA–PSG 2–0

♦ Nem Guardioláé volt az egyedüli jubileum kedden, mert volt klubja, a Barcelona éppen a századik hazai BL-meccsét vívta. A siker, ahogyan volt trénere esetében, a katalán gárdánál sem maradt el. A Barca száz otthoni BL-mérkőzése közül 70-et nyert meg, és 21 döntetlen mellett mindössze kilencszer kapott ki. A 70-es szám a PSG-nél is szerepet kapott: a BEK/BL története során összesen ennyiszer léphettek már pályára.

Neymar a duplájával nemcsak eldöntötte a PSG elleni negyeddöntő visszavágóját, hanem a Barcelona ezredik gólját szerezte az európai kupaporondon. Ő pedig Mario Jardel után a második brazil játékos lett, aki egyaránt tíz gólt fölött termelt a BL-ben és a Libertadores-kupában. Mario Jardel 25 BL-góllal, míg a Libertadores-kupában 16-tal zárt. Neymar Európában 11 találatnál jár most, a dél-amerikai sorozattól pedig 14-gyel köszönt el.

NEYMAR KÉT GÓLJA


Neymar a PSG-re igencsak kihegyezte magát: szezonbeli hat BL-góljából ötöt a párizsiak ellen szerzett. Amúgy ezzel az első futballista lett, aki egy idényen belül ugyanazon ellenfélnek négy mérkőzésen is beköszönt.

David Luiz lába nem, a PSG védelme viszont lyukas volt
David Luiz lába nem, a PSG védelme viszont lyukas volt

♦ Említsük meg a csereként pályára lépő Xavit is. A 35 éves barcelonai középpályást Luis Enrique a kétgólos előny birtokában a szünetben már a rotációra gondolva hozta be a parádés szóló után gólpasszt adó, 45 percen keresztül nagy területen nagy kedvvel játszó Andrés Iniesta helyére. Xavi a padról beszállva is abszolút képben volt. Bár a támadásokat már nem segítette olyan hatékonyan, mint Iniesta, vélhetően nem is ez volt a feladata, hanem a labda, illetve az előny megtartásában számítottak a rutinjára. Utóbbit volt honnan magára szednie: az európai kupákban a keddi volt a 170. mérkőzése, a BL-ben a 148., amiből a kieséses szakaszra 53 jutott. Mindhárom rekord.

♦ Miként katalán klubcsapatának is van csúcsa: a BL-érában tizenegyedszer jutott be az elődöntőbe, amire más klubcsapat nem volt képes. A Barcelona az elmúlt tíz idényben nyolcadszor – utóbbi nyolc kiírásból hetedszer – volt, illetve van ott a legjobb négy között, sőt 2006-ban, 2009-ben és 2011-ben övék lett a trófea is. A mostani végkifejlete pedig még nyitva áll... Említsük meg a két kakukktojást: 2007 tavaszán a Liverpool elleni nyolcaddöntő jelentette a végállomást, tavaly pedig az Atlético Madrid elleni negyeddöntő.

♦ Guardiolához hasonlóan nem túl gyakori, ám annál élesebb kritikákat kellett feldolgoznia a szezonban Luis Enriquének is, aki ötvenedszer irányította a gránátvörös-kékeket, és a 42. győzelmét aratta. Nevesebb elődei közül az ötvenedik találkozót követően eddig a 40 diadalt számláló Helenio Herreráé volt a pálma. Pep Guardiola és Gerardo Martino egyaránt 37-ig jutott, miközben a katalán Dream Teamet összerakó Johan Cruyff 31-gyel szerénykedett.

Ibrahimovic a végén már nevetett is
Ibrahimovic a végén már nevetett is

♦ A vesztes oldalról emeljük ki a PSG emblematikus alakját, Zlatan Ibrahimovicot. A svéd eltiltás miatt hagyta ki a negyeddöntő első, hazai felvonását, ezúttal viszont pályán lehetett. De mintha ott sem lett volna. A rendelkezésére álló kilencven perc alatt mindössze egy lövése volt – abban mondjuk volt "kakaó", Marc-Andre ter Stegentől gyors vetődés kellett a hárításhoz –, többnyire a kaputól távol avatkozott játékba, ha egyáltalán eljutott hozzá a labda. A Barca védőinek nem kellett nagy csatát vívniuk vele – pedig a barcelonai időszaka miatt máig sok, törlesztésre váró tüske maradt benne –, így a svéd hetedik nekifutásra sem tudta legyőzni a katalánokat. A három döntetlen mellett már negyedszer volt vesztes csapat tagja ellenük.

Ami ennél is jobban fájhat neki, hogy ismét BL-trófea nélkül zár egy idényt. Márpedig az idő nem a 33 éves támadónak dolgozik. Hiába van bajnoki címe már tizenhárom – legalábbis amit a pályán elért, és a PSG-vel idén is reménykedhet a Ligue 1 aranyérmében –, a BL-siker még várat magára. Ezt persze rajta kívül nem egy világklasszisnak fel kell(ett) dolgoznia. Vonatkozó tízes listánk – akik klasszisként nem nyertek BL-t – tagjai közül heten már befejezték játékos-pályafutásukat, hárman azonban még aktívak. Utóbbiak között találjuk a lehetetlen módon és helyről szerzett gólok nagymesterét, Ibrát.

MARCO VERRATTI CSELEI UTÁN ÉLJENEZTEK A BARCA-DRUKKEREK

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA–PSG 2–0 (2–0)
Barcelona, Camp Nou. Vezette: Moen (norvég)
Barcelona:
Ter Stegen – D. Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Busquets (Sergi Roberto, 55.), Rakitic, Iniesta (Xavi, 46.) – Messi, Suárez (Pedro, 75.), Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
PSG: Sirigu – Van der Wiel, Marquinhos, David Luiz, Maxwell – Verratti, Cabaye (Lucas Moura, 66.), Matuidi (Rabiot, 80.) – Cavani (Lavezzi, 80.), Ibrahimovic, Pastore. Vezetőedző: Laurent Blanc
Gólszerző: Neymar (14., 34.)
Az első mérkőzésen: 3–1
Továbbjutott: a Barcelona, kettős győzelemmel, 5–1-gyel
A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik