BL: történelmet írtunk, de kár, hogy magunkra húztuk a Dortmundot – Zidane

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.07. 23:50
A Real Madrid hiába vezetett Karim Benzema duplájával 2–0-ra a Borussia Dortmund ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának 6. fordulójában, a németek Pierre-Emerick Aubameyang és Marco Reus góljával pontot mentettek, így megnyerték a csoportot. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!


„Nagyon fontos dolognak tartom, hogy egyenlítettünk a Real Madrid ellen, és kétszer is betaláltunk" – szerénykedett a mérkőzés után Marco Reus, Roman Weidenfeller pedig hozzátette: „Akaratunk és kurázsink döntött, imádom az ilyen meccseket!”.
„Nagyon fontos dolognak tartom, hogy egyenlítettünk a Real Madrid ellen, és kétszer is betaláltunk" – szerénykedett a mérkőzés után Marco Reus, Roman Weidenfeller pedig hozzátette: „Akaratunk és kurázsink döntött, imádom az ilyen meccseket!”.

„Nagyon különleges érzés a Dortmund kispadján ülni, ugyanakkor nagyon nyugtalanító érzés is. Jól kezdtük a mérkőzést, majd sokat hibáztunk, és sorra rossz döntéseket hoztunk. A végén aztán jó szájízzel zártunk – mosolygott a lefújást követően a vendégmester Thomas Tuchel. – Az egyenlítő gól előtt azt hittem egyébként, hogy Aubameyang már túl későn passzol, de nem így történt, Reus pedig teljes sebességgel érkezett, és bevágta a labdát a kapuba.”

„Vegyesek az érzelmeim – nézett szemközt a nemzetközi sajtóval a meccs után Zinédine Zidane, a Real Madrid mestere. – Nyerhettünk volna, de elhibáztunk pár gólhelyzetet, így aztán a másodikak lettünk csak a csoportban. Mindent beleadtunk pedig, de nem jött össze a győzelem. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, keményen dolgoztak, tették a dolgukat, egy nagyon erős, az életünket igencsak megkeserítő ellenféllel szemben. A második félidőben nem olyan intenzíven futballoztunk, mint kellett volna, de így is megszerezhettük volna a harmadik gólt. Csapatom teljesítményét önöknek is el kell ismerniük, jár a gratuláció, aztán mehetnek a játékosaim pihenni. Ez a meccs már a múlt, bár az igaz, a hajrában egy kicsit jobban kellett volna futballoznunk, jobban kellett volna koncentrálnunk, és ezért kicsit mérges is vagyok, hiszen mi hoztuk vissza a meccsbe a Dortmundot. De tényleg nagyon hajtottunk a győzelemért! Ez nem jött ma össze, ezen már nem változtathatunk. A Dortmund elsősége megérdemelt, a mi második pozíciónk szintén jogos.”

A mester később hozzátette, hogy nagyon örül Karim Benzema két góljának, amelyekkel együtt a sorozatban már félszáznál tart, és reméli, a támadó formája sokáig felfelé ível majd.

„Fontos, hogy történelmet írtunk, és a veretlenségi sorozatot folytatnunk kell. Ma nyerni akartunk, ez nem titok, de a remek ellenfél miatt a tervünket nem váltottuk valóra. A futball már csak ilyen” – bölcselkedett még egy sort a Realt 50. alkalommal vezető Zidane.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik