BL: Terzic büszke csapatára, Simeone gratulált a Dortmundnak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.17. 06:59
Borussia Dortmund v Atletico Madrid: Quarter-final Second Leg - UEFA Champions League 2023/24
Diego Simeone foghatta a fejét. Csapata alulmaradt a Borussia Dortmund ellen (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Borussia Dortmund fordulatos mérkőzésen, hazai pályán 4–2-re legyőzte az Atlético Madridot, és bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A találkozó után a két csapat vezetőedzője, Edin Terzic és Diego Simeone is értékelte a látottakat, valamint megszólalt a meccs legjobbjának megválasztott Julian Brandt is.

„Rendkívül boldog és rendkívül büszke vagyok – kezdte értékelését a meccs után a Dortmund vezetőedzője, Edin Terzic, aki edzői pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el a mostani BL-elődöntővel. – Rendkívül jó volt a hangulat a stadionban, két olyan pillanatunk is akadt, amely komolyan visszavethetett volna minket, de együtt erősek voltunk, és a végén megérdemelten jutottunk tovább. Büszkén mondhatjuk ki, hogy megérdemelten jutottunk túl egy olyan erős riválison, mint az Atlético Madrid.”

A szakembert megkérdezték a Paris Saint-Germain elleni elődöntő esélyeiről is. A két csapat a csoportkörben is találkozott egymással, akkor Párizsban a PSG nyert 2–0-ra, míg Dortmundban 1–1-re végeztek a felek: „Most jöhet a PSG, az első meccsünk nem sikerült jól ellene, de a másodikon már jobban alkalmazkodtunk hozzá, és közelebb álltunk a győzelemhez. Azt hiszem, ma jobb csapat vagyunk, mint voltunk a csoportkörben, amikor a PSG ellen játszottunk.”

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Julian Brandt is értékelt a dortmundi továbbjutást követően: „Őrült meccs volt! Nemcsak számunkra, hanem a szurkolók számára is. Örülök a díjnak, de szerintem Marcel Sabitzer volt ma a legfontosabb játékosunk. A PSG ellen nagyon komoly párharc várható, hazai pályán jól játszottunk ellene a csoportkörben, idegenben viszont nem. Most szeretnénk jobban teljesíteni, és természetesen bejutni a döntőbe.”

Az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone szerint a Dortmund elsősorban annak köszönheti a továbbjutást, hogy csapata a kritikus pillanatokban nem volt elég erős: „A csapat a végsőkig igyekezett megnyerni egy olyan meccset, amely teljes egészében az ellenkezője volt annak, mint amilyet előzetesen elterveztünk. A Dortmund jól reagált, amikor kettő-nulláról kettő-kettőre alakítottuk az eredményt, és azért nyerte meg a meccset, mert nem voltunk elég erősek. Ha azok lettünk volna, hat-négyre megnyerjük a mérkőzést...” – elemzett a csalódott Simeone.

„Közel voltunk a döntetlenhez, de ők voltak fölényben, és ha egy csapat fölényben van, akkor gratulálni kell neki” – tette hozzá az Atlético Madrid mestere.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Borussia Dortmund (német)–Atlético Madrid (spanyol) 4–2 (2–0)
Dortmund, Westfalenstadion, 81 365 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
DORTMUND: Kobel – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Can – Adeyemi (Bynoe-Gittens, 66.), Brandt (Reus, 90.), Sancho (Özcan, 86.) – Füllkrug. Vezetőedző: Edin Terzic
ATLÉTICO: Oblak – Molina (Pablo Barrios, a szünetben), Witsel, Giménez, Hermoso, Azpilicueta (Riquelme, a szünetben) – M. Llorente, Koke, De Paul (Saúl, 84.) – Álvaro Morata (Á. Correa, a szünetben), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Brandt (34.), Maatsen (39.), Füllkrug (71.), Sabitzer (74.), ill. Hummels (49. – öngól), Á. Correa (64.)
Továbbjutott: a Borussia Dortmund, 5–4-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik