Továbbjutna és portugál BL-pénzrekordot döntene a Benfica

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.07. 11:11
null
Rafa Silva (piros mezben) a nyolcaddöntő visszavágóján is megtáncoltatná az FC Bruges játékosait (Fotó: Getty Images)
A Benfica kétgólos előnyből várja az FC Bruges elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóját, a portugál együttes kettős győzelemmel jutna a nyolc közé, ebben Rafa Silva nagy segítségére lehet a csapatnak.

 

Kényelmes helyzetben van a Benfica. A portugál együttes a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén 2–0-ra nyert az FC Bruges otthonában, így megnyugtató előnnyel várhatja a keddi, hazai visszavágót. A csapat formája is bizakodásra ad okot, legutóbbi kilenc tétmérkőzéséből nyolcat megnyert, és fölényesen vezeti a portugál bajnokságot. A nyolcaddöntő első mérkőzésén Bruges-ben sokkal jobban játszott, mint ellenfele, így a portugál szurkolók joggal várják, hogy a csapat kettős győzelemmel jut a nyolc közé, ami egyébként igencsak kifizetődő lenne.

Az idény eleje óta 61.04 millió eurót kasszírozott a nemzetközi kupaporondon a csapat, a negyeddöntőbe kerülés további 10.6 milliót jelentene, így túlszárnyalná a tavalyi – klubrekordot jelentő – 65.4 milliót. Sőt, a Benfica célba veheti a Porto csúcsát, mert a portugál klubok közül utóbbi gyűjtötte a legtöbb pénzt a Bajnokok Ligájában egy idényen belül, a 2018-2019-es évadban 79.2 millió eurót tehetett zsebre.

A további pénzszerzésben a gárda segítségére lehet Rafa Silva. A 25-szörös portugál válogatott csatár az ősszel kiválóan játszott, a Benfica legjobbja volt, minden sorozatot figyelembe véve 11 gólt és hat gólpasszt jegyzett. Ám januárban megsérült, három találkozót ki kellett hagynia, most kezdi visszanyerni a formáját. Joggal várják a szurkolók, hogy az idény hátralévő részére a csapata élére álljon, a Bajnokok Ligája mostani idényében négy gólt és egy gólpasszt jegyez.

Alexander Bah kedden biztosan nem növeli góljai és gólpasszai számát, a hátvéd ugyanis sérülés miatt kihagyja a találkozót. Julian Draxler és Mihailo Risztics játéka kérdéses, egyikük sem tudott hétfőn teljes értékű edzésmunkát végezni. Jó hír viszont Ro­ger Schmidt vezetőedzőnek, hogy bár Chiquinho és Goncalo Guedes sérülés miatt kihagyta a hétvégi, Famalicao (2–0) elleni bajnokit, portugál hírek szerint kedden ismét számíthat rájuk a szakvezető.  

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK
Március 7., kedd
21.00:
Benfica (portugál)–FC Bruges (belga)
21.00: Chelsea (angol)–Borussia Dortmund (német)
Március 8., szerda
21.00: Tottenham Hotspur (angol)–AC Milan (olasz)
21.00: Bayern München (német)–Paris Saint-Germain (francia)
Március 14., kedd
21.00: Manchester City (angol)–RB Leipzig (német)
21.00: Porto (portugál)–Internazionale (olasz)
Március 15., szerda
21.00: Real Madrid (spanyol)–Liverpool (angol)
21.00: Napoli (olasz)–Eintracht Frankfurt (német)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik