PL: Kemény csata volt és megmutattuk, mit akarunk – Szoboszlai

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 14:03
null
Virgil van Dijk és Szoboszlai Dominik góljaival nyert a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik gólja alakította ki a Liverpool 2–0-s győzelmét a Sheffield United vendégeként az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójának szerdai játéknapján. A magyar válogatott középpályás szerint a kemény csatában megmutatták, mit akarnak.

„Kemény csata volt, ezt kívülről is láthatta mindenki, de belül még keményebb volt. Mindent megtettünk és a végén megszereztük a három pontot, ez a legfontosabb” – mondta a Liverpool honlapjának Szoboszlai, aki külön is kitért arra, hogy a vörösök az idényben először nem kaptak gólt idegenbeli bajnokin.

„Nagyon jó munka Kellehertől és a hátsó négyestől és talán a teljes csapattól. Együtt támadunk, együtt védekezünk, együtt harcolunk, ez pedig megmutatja, mennyire akarjuk (a győzelmet)” – tette hozzá a magyar, aki a 94. percben szerzett gólt Darwin Núnez labdaszerzése után, akivel először fordult elő Liverpoolban, hogy nem Mohamed Szalahnak adott gólpasszt.

„Nagyon jól reagált. Visszaszerezte a labdát és megjátszott engem a túloldalon. Csak vártam, remélve, hogy megkapom a labdát és ő jó passzt adott” – idézte fel Szoboszlai.

„Őszintén, én már holnap játszanék, bár ez talán nem a legjobb ötlet, mert fáradtak lennénk, de már a következő mérkőzésre tekintünk előre, és reméljük, hogy azon is megszerezzük a három pontot” – zárta szavait Szoboszlai Dominik, aki harmadik liverpooli és második PL-gólját jegyezte.

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ
Aston Villa–Manchester City 1–0 (Bailey 74.)
Sheffield United–Liverpool 0–2 (Van Dijk 37., Szoboszlai 90+4.)
Crystal Palace–Bournemouth
0–2 (Senesi 25., K. Moore 90+1.)
Brighton–Brentford 2–1 (Gross 31., Hinshelwood 52., ill. Mbeumo 27. – 11-esből)
Fulham–Nottingham 5–0 (Iwobi 30., 73., R. Jiménez 34., 54., Cairney 86.)
Wolverhampton–Burnley 1–0
(Hvang Hi Csan 42.)
Luton Town–Arsenal 3–4 (Osho 25., Adebayo 49., Barkley 57., ill. Martinelli 20., Gabriel Jesus 45., Havertz 60., Rice 90+7.
)
Manchester United–Chelsea 2–1 (McTominay 19., 69., ill. Palmer 44.)

Csütörtökön játsszák
20.30: Everton–Newcastle United (Tv: Spíler1)
21.15: Tottenham–West Ham United (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 15 11 3 1 33–14 +19 36
2. Liverpool 15 10 4 1 34–14 +20 34
3. Aston Villa 15 10 2 3 34–20 +14 32
4. Manchester City 15 9 3 3 36–17 +19 30
5. Tottenham 14 8 3 3 28–20 +8 27
6. Manchester United 15 9 6 18–18 0 27
7. Newcastle 14 8 2 4 32–14 +18 26
8. Brighton & Hove Albion 15 7 4 4 32–27 +5 25
9. West Ham 14 6 3 5 24–24 0 21
10. Chelsea 15 5 4 6 26–24 +2 19
11. Brentford 15 5 4 6 23–21 +2 19
12. Fulham 15 5 3 7 21–26 –5 18
13. Wolverhampton 15 5 3 7 20–25 –5 18
14. Crystal Palace 15 4 4 7 14–21 –7 16
15. Bournemouth 15 4 4 7 18–30 –12 16
16. Nottingham Forest 15 3 4 8 16–27 –11 13
17. Luton Town 15 2 3 10 16–30 –14 9
18. Everton* 14 5 2 7 15–20 –5 7
19. Burnley 15 2 1 12 15–33 –18 7
20. Sheffield United 15 1 2 12 11–41 –30 5

*Az Evertontól tíz pontot levontak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik