PL: furcsa volt, ahogy a bíró megítélte a büntetőt a Liverpool ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.06. 06:53
null
Jon Moss játékvezető intézkedik (Fotó: AFP)
A Liverpool–Tottenham (2–2) angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés 85. percében, 1–1-nél büntetőt kapott a Tottenham. Mielőtt a tizenegyespontra mutatott, Jon Moss játékvezető odasétált az asszisztenshez, Edward Smarthoz, hogy megvitassák az esetet.

Fontos előzmény, hogy amikor Dele Alli odapasszolt Harry Kane-hez, úgy tűnt, hogy utóbbi lesen állt. Viszont Smart látta, hogy a Liverpool labdarúgója, Dejan Lovren még beleért a labdába. Azt kellett tisztázniuk, vajon Lovren szándékosan ért-e a labdához.

Ez lényeges kérdés, mert ha Lovren tudatosan játszotta meg a labdát, akkor a szabály szerint Kane helyzete már nem számított lesnek, és a büntetőt ebből a szempontból meg lehetett ítélni (más kérdés, hogy a Pool-drukkerek megjegyzik, akár les volt, akár nem, Kane feldobta magát, így semmiképpen sem lehet büntető). Moss nem látta tisztán az esetet, így erre nem tudott felelni. Helyette megkérdezte Martin Atkinsont, a negyedik játékvezetőt, hogy „mit mutatnak a televíziós felvételek”.

Moss elismerte, hogy ez meggondolatlan kérés volt, hiszen a Premier League-ben nincs videobíró. Ugyanakkor Atkinson nem is válaszolt, így ennek nem volt szerepe a büntető megítélésében.

Moss végül úgy döntött, megítéli a tizenegyest, és ezt úgy tette meg, hogy nem lehetett teljesen biztos abban, helyesen cselekszik-e.

A PGMOL, a játékvezetők szervezete közleménye szerint Lovren mozdulata tudatos volt, így Kane helyzete nem les. Továbbá Karius szabálytalankodott Kane-nel szemben, így a büntető jogos volt.

A teljesség kedvéért: Kane végül kihagyta a büntetőt, viszont hiába szerezte meg a vezetést hamarosan a Pool, a 95. percben megítélt újabb tizenegyest a Tottenham gólvágója már értékesítette – azzal alakult ki a 2–2-es végeredmény…

Az eset…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik