PL: ismét a tabella élén az otthon botló Manchester City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.23. 16:32
null
Pep Guardiola nem lehet elégedett, csapata ismét otthon botlott (Fotó: Soccer England)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) kilencedik fordulójában a Manchester City 1–1-es döntetlent játszott otthon a Southamptonnal, amivel visszaelőzte a szintén pontokat hullajtó Arsenalt a tabella élén.

Az Arsenal botlása miatt úgy készülhetett Pep Guardiola együttese, hogy már egy esetleges döntetlennel is visszaveheti a vezetést a bajnokságban. A spanyol szakember ezúttal az Everton ellen kipróbált háromvédős rendszerben küldte pályára csapatát, amely most sem tudott igazán jól játszani, az első félidőben még a kaput sem találta el a manchesteri gárda – ez először fordult elő a katalán mester irányítása alatt.

Nem úgy, mint a Southampton. A vendégek Nathan Redmond góljával a 27. percben megszerezték a vezetést, az angol támadó Stones rosszul hazaadott labdájára csapott le, eltolta a kimozduló Bravo mellett, majd egy védő szorításában az üres kapuba lőtt (0–1).

A gólt követően eggyel magasabb fokozatba kapcsolt a Manchester City, egyenlítenie azonban csak a második félidő elején sikerült. A szünetben csereként beállt Kelechi Iheanacho Sané balról belőtt labdáját bombázta hat méterről a hosszú sarokba (1–1). A fiatal nigériai csatár a nyolcadik gólját szerezte az elmúlt tizenegy Premier League-mérkőzésén.

A folytatásban mindkét csapat előtt adódtak ígéretes lehetőségek, újabb találat azonban nem esett. A Manchester City visszaelőzte a Middlesbrough ellen ikszelő Arsenalt, míg a Southampton maradt a nyolcadik.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Manchester City–Southampton 1–1 (Iheanacho 55., ill. Redmond 27.)

KÉSŐBB
Chelsea–Manchester United 4–0 (Pedro 1., Cahill 21., E. Hazard 62., Kanté 70.)
KORÁBBAN
AFC Bournemouth–Tottenham Hotspur 0–0
Arsenal–Middlesbrough 0–0
Burnley–Everton 2–1 (Vokes 39., Arfield 90., ill. Bolasie 58.)
Hull City–Stoke City 0–2 (Shaqiri 26., 50.)
Leicester City–Crystal Palace 3–1 (Musa 42., Okazaki 64., Fuchs 80., ill. Cabaye 85.)
Swansea City–Watford 0–0
West Ham United–Sunderland 1–0 (Reid 94.)
Liverpool–West Bromwich Albion 2–1 (Mané 21., Coutinho 36., ill. McAuley 82.)


AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 9 6 2 1 20–9 +11 20
2. Arsenal 9 6 2 1 19–9 +10 20
3. Liverpool 9 6 2 1 20–11 +9 20
4. Chelsea 9 6 1 2 19–9 +10 19
5. Tottenham 9 5 4 13–4 +9 19
6. Everton 9 4 3 2 13–8 +5 15
7. Manchester United 9 4 2 3 13–12 +1 14
8. Southampton 9 3 4 2 11–8 +3 13
9. Watford 9 3 3 3 13–13 0 12
10. Bournemouth 9 3 3 3 12–12 0 12
11. Crystal Palace 9 3 2 4 12–12 0 11
12. Leicester City 9 3 2 4 11–15 –4 11
13. West Bromwich Albion 9 2 4 3 10–10 0 10
14. Burnley 9 3 1 5 8–13 –5 10
15. West Ham 9 3 1 5 10–17 –7 10
16. Stoke City 9 2 3 4 9–16 –7 9
17. Middlesbrough 9 1 4 4 7–11 –4 7
18. Hull City 9 2 1 6 8–22 –14 7
19. Swansea 9 1 2 6 8–15 –7 5
20. Sunderland 9 2 7 6–16 –10 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik