Még nehezebb helyzetben az Arsenal: Fabregas négy hónapra dőlt ki

Vágólapra másolva!
2008.12.23. 15:50
A Premier League-ben szereplő Arsenal középpályása, Cesc Fabregas sérülés miatt négy hónapig nem állhat csapata rendelkezésére. A 21 éves játékos a hétvégén, a Liverpool elleni (1–1-es eredménnyel záruló) bajnokin ütközött a poolos Xabi Alonsóval.
Fabregas (balra) csak a szezon végén térhet vissza
Fotó: Reuters
Fabregas (balra) csak a szezon végén térhet vissza
Fabregas (balra) csak a szezon végén térhet vissza
Fotó: Reuters
Fabregas (balra) csak a szezon végén térhet vissza

WENGER SZERINT EZ BENNE VAN A JÁTÉKBAN

„Három és négy hónap közötti időszakot kell kihagynia, de valószínű, hogy inkább négyet. Nincs miért reklamálnom a belépő miatt, teljesen szabályos volt. El kell fogadnod az effajta sérülést, biztos vagyok benne, hogy Alonso nem akart sérülést okozni” – mondta az esettel kapcsolatban Wenger.
Az Arsenal az utóbbi időszakban jelentős lépéshátrányba került riválisaival, a Liverpoollal, a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel szemben. Most pedig még nehezebb helyzetbe hozta a sors, illetve a Pool a londoni csapatot, melynek egyik legjobbja dőlt ki hosszú időre.

Arsene Wenger menedzser sajtótájékoztató keretében ismerte el a média által már korábban kiszivárogtatott hírt, mely szerint Cesc Fabregas sérülés miatt négy hónapig nem léphet pályára.

A katalán középpályás a Liverpool elleni, 1–1-es eredménnyel záruló vasárnapi bajnoki mérkőzés első félidejének végén ütközött Xabi Alonsóval, és a második félidőre már nem tudta vállalni a játékot.

Később a stadiont mankóra támaszkodva hagyta el a fiatal labdarúgó.

Azóta a pontos diagnózis is megszületett: a középpályás részleges szalagszakadást szenvedett a jobb térdében, s az orvosok szerint legkorábban áprilisban játszhat újra.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik