NHL: negyedszer is idegenben – bajnok lett a Pittsburgh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.13. 05:39
null
Sidney Crosby két-két olimpiai és világbajnoki aranya mellett immár kétszeres Stanley-kupa-győztes is (Fotó: Reuters)
A Pittsburgh Penguins 3–1-re legyőzte a San Jose Sharksot az NHL nagydöntőjének hatodik mérkőzésén, és 4–2-es összesítéssel megnyerte története negyedik Stanley-kupáját. A kaliforniai összecsapást Kris Letang gólja döntötte el, a Penguins 1991, 1992 és 2009 után negyedszer is idegenben biztosította be bajnoki címét. A rájátszás legjobbja Sidney Crosby lett.

A Pittsburgh nem követte el azt a hibát, amit az ötödik meccsen, azaz a korábbi mérkőzések forgatókönyve szerint már az első percekben a kezébe vette az irányítást, és nem engedte el a kapujához a San Josét. A vendégek nyomása a kilencedik percben emberelőnyben érett góllá, Brian Dumoulin kék vonalról eleresztett lövése talált utat Martin Jones kesztyűje alatt a kapuba.

A San Jose kapusa nem sokat hibázott ezen a meccsen sem, hatalmas bravúrokat mutatott be a meccs hátralévő részében, de csapattársai csak egy gólt tudtak szerezni. A másik kapuban összeszedte magát Matt Murray, az egyetlen gólt a 27. percben kapta, Logan Couture volt eredményes. A Penguins 1:19 perccel később válaszolt, a meccs embere, Kris Letang fékezte meg a hazaiak lendületét.

A záró 20 percben a Pittsburgh kivédekezte a Conor Sheary kiállítása miatt megítélt emberhátrányt, s szinte végig kézben tartotta a meccset. A két, védő által szerzett gól után Patric Hornqvist zárta le a meccset üres kapus góljával – Sidney Crosby Letang után neki is gólpasszt adott, ezzel megérdemelten nyerte el a rájátszás legjobbjának járó Conn Smythe-trófeát.

A Pittsburgh 1991-ben a Minnesota North Stars, 1992-ben a Chicago Blackhawks, 2009-ben a Detroit Red Wings otthonában biztosította be a bajnoki címet, most ismét idegenben örülhetett. A 2009-es bajnokcsapatból Crosby mellett Letang, Jevgenyij Malkin, Chris Kunitz és a finálét Murray pazar formája miatt a kispadról végignéző Marc-André Fleury maradt meg a mostani együttesben. A 2007-ben az Anaheimmel is Stanley-kupát nyerő Kunitznak ez a harmadik sikere, míg Matt Cullen a 2006-os Carolina-diadal után nyert újra bajnokságot. Nick Bonino, akit 2007-ben a San Jose draftolt, de egy meccset sem játszott nála, épp a Sharks ellen lett bajnok.

A Pittsburgh december közepén edzőt váltott, a Mike Johnston helyére érkező Mike Sullivant az AHL-es farmcsapat éléről léptették elő.

A 25 éves San Jose elvesztette első fináléját, klasszisai közül Patrick Marleau és Joe Thornton 36 évesen szalasztotta el élete nagy esélyét, míg a 37 éves litván Dainius Zubrus a harmadik fináléját vesztette el, 1997-ben a Philadelphiával (a Detroit ellen), 2012-ben a New Jerseyvel (az LA Kings ellen) maradt hoppon.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins 1–3
(0–1, 1–1, 0–1)
G: Couture (26:27, Karlsson, Burns), ill. Dumoulin (8:16 – emberelőny, Schultz, Kunitz), Letang (27:46, Crosby, Sheary), Hornqvist (58:58 – üres kapu, Crosby)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Pittsburgh javára

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
DÖNTŐ
PITTSBURGH PENGUINS–SAN JOSE SHARKS, A VÉGEREDMÉNY: 4–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks3–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–1 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins3–2 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins1–3
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–4
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins1–3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik