NHL: a hazai jég átka – (még) nem lett bajnok a Pittsburgh

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 05:07
null
Matt Murray az első harmadban nem volt a helyzet magaslatán, hét lövésből három gólt kapott (Fotó: Reuters)
Az eddigi három NHL-bajnoki címét idegenben ünneplő Pittsburgh Penguins a San Jose ellen megkapta az esélyt, hogy hazai jégen tegye biztossá negyedik Stanley-kupa-diadalát, de a finálé eddigi meccseit álmosan kezdő Sharks két gyors góllal meglepte a keleti bajnokot, és azt követően is újítani tudott, hogy a Penguins kiegyenlített. A kaliforniai csapat 4–2-es győzelmének köszönhetően 3–2-re feljött összesítésben, és megtartotta bajnoki esélyeit.

A Pittsburgh szurkolói nagy estére készültek, arra számítottak, hogy csapatuk az eddigi meccseken mutatott sebességbeli fölényt megtartva és kihasználva újra legyőzi a San Josét, és fennállása során először hazai pályán is bajnoki címet ünnepel (a Penguins 1991-ben a Minnesota North Stars, 1992-ben a Chicago Blackhawks, 2009-ben a Detroit Red Wings ellen lett bajnok, mindhárom esetben idegenben ünnepelhetett). Ám a Sharks remekül kezdett, alig telt el egy perc, és Brent Burns hajszálpontos lövésével megszerezte a vezetést. A San Jose először került előnybe a döntőben, eddig ugyanis mindig a Pittsburgh vezetett, az egyetlen Sharks-győzelem a 3. meccsen hirtelen halálban született, azaz nem kellett őrizgetni az előnyt.

A hideg zuhany ezzel nem ért véget, Logan Couture beleért Justin Braun lövésébe, és még a 3. perc letelte előtt növelte a Sharks előnyét. A Pittsburghöt ezzel sem sikerült kiütni, Jevgenyij Malkin egy emberelőnyt kihasználva szépített, 22 másodperccel később Carl Hagelin egyenlített. Az első 5:06 percben négy gól született, ami rekord a Stanley-kupa döntőjének bármelyik mérkőzésén, és ezek a percek inkább hasonlítottak arra, amire a két csapat gólokban gazdag playoff-menetelése során számítani lehetett.

Burns kiállítása alatt a Pittsburgh majdnem fordított, de Chris Kunitz és Phil Kessel is a vasat találta el – utóbbi lövése után a bal kapuvasról a jobb oldalira, onnan pedig kifelé pattant. A harmad csattanója a Sharksé volt, Melker Karlsson újra vezetéshez juttatta a vendégeket (a rájátszás pontlistáját immár 29-cel vezető Couture második gólpasszát jegyezte ezen az estén), akiknél Matt Murray kapus nem állt a helyzet magaslatán, az első 20 percben hét lövésből kapott három gólt.

A Pittsburgh három hét után először kezdett neki harmadnak gólhátrányban, és mindent meg is tett az egyenlítésért. A játék képe nem változott meg a döntő eddigi meccseihez képest, továbbra is a Penguins játszott gyorsabban, csak éppen a helyzetkihasználás alakult át. Martin Jones az első harmad 13 védése után a másodikban 17-et mutatott be, a harmadikban pedig további 14-et. Hiába a Pittsburgh 46:21-es kapura lövési fölénye, Jones nem kapott több gólt, a kapusát lehozó Penguins reményeit a hajrában Joe Pavelski vette el végleg, a playoff góllövőlistájának vezetője először talált be a fináléban.

A széria magyar idő szerint hétfő hajnalban folytatódik Kaliforniában.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks 2–4
(2–3, 0–0, 0–1)
G: Malkin (4:44 – emberelőny, Kessel, Letang), Hagelin (5:06, Bonino), ill. Burns (1:04, Karlsson, Couture), Couture (2:53, Braun), Karlsson (14:47, Couture, Dillon), Pavelski (58:40 – üres kapu, Thornton)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Pittsburgh javára

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
DÖNTŐ
PITTSBURGH PENGUINS–SAN JOSE SHARKS, AZ ÁLLÁS: 3–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks3–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–1 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins3–2 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins1–3
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–4
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguinsjúnius 13., 2.00
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharksjúnius 16., 2.00 (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik