NHL: három „meccslabdához” jutott San Joséban a Penguins

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.07. 05:33
null
A döntő első három meccsén „csendes” Jevgenyij Malkin gólpasszt és gólt is jegyzett a negyedik találkozón (Fotó: Reuters)
A Pittsburgh idegenben 3–1-re legyőzte a San Josét az NHL döntőjének negyedik mérkőzésén, és már csak egy sikerre van szüksége ahhoz, hogy megszerezze fennállása negyedik Stanley-kupa-győzelmét. A végső siker kiharcolásához három lehetősége lesz a Penguinsnek, ebből kettő (ha szükséges) hazai környezetben.

Szokás szerint a Penguins kezdett jobban, és ahogy az első három mérkőzésen, ezúttal is a pittsburghiek szerezték meg a találkozó első gólját. A 8. percben Jevgenyij Malkin adott remek passzt a jobb szélen meginduló Phil Kesselnek, aki kapura lőtt, a Martin Jonesról kipattanó korong pedig Ian Cole elé került, aki kapásból a Sharks kapujába bombázott. A védő 2015 márciusa óta először szerzett gólt.

A San Jose ezúttal nem tudott egyenlíteni az első harmadban, sőt, a második elején Melker Karlsson kiállítását követően kilenc másodpercnyi emberelőny is elég volt a Penguinsnek ahhoz, hogy növelje előnyét. Kessel látta meg a kapu túloldalánál várakozó Malkin felé vezető folyosót, pontosan passzolt az oroszhoz, aki néhány centiméterről nem hibázott, s a nagydöntőben először volt eredményes.

A San Jose az első mérkőzésen felállt mínusz két gólról, és most hazai pályán is ezt kellett tennie. A második harmad második felére hatalmassá vált a hazai nyomás, és Matt Murray került a középpontba. A Pittsburgh 22 éves kapusával eddig négy vereséget szenvedett el a playoffban a Penguins, de mindegyiket győzelem követte. Murray tett róla, hogy ne szakadjon meg a sorozat, a második és a harmadik harmadban több bravúrt is bemutatott (a Sharks ászai közül Patrick Marleau szólóval, a playoff góllövőlistáját vezető Joe Pavelski kedvező helyzetből eleresztett kapáslövéssel veszélyeztetett), a kaput eltaláló 24 lövésből csak egyet nem tudott hárítani.

A 49. percben kiszolgáltatott helyzetbe került, amikor az üresen maradt Karlsson a kapujába lőtt. A továbbra is a sérült Tomás Hertl nélkül játszó Sharksnak szűk 12 perce volt az egyenlítésre, de a nagy hazai nyomásból pillanatokra kiszabaduló Penguins egyik ellentámadása végén Eric Fehr eldöntötte a meccset.

A Pittsburgh magyar idő szerint péntek hajnalban hazai pályán akár be is biztosíthatja a Stanley-kupa-győzelmet.

„Azt kell tennünk, amit eddig. Tudjuk, mekkora a tét, de jól játszunk, semmit sem kell megváltoztatnunk, úgy kell menni tovább, ahogy eddig, és meglesz az eredménye” – mondta Sidney Crosby, a Penguins ásza a folytatásról.

NHL, RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins 1–3
(0–1, 0–1, 1–1)
G: Karlsson (48:07, Tierney, Dillon), ill. Cole (7:36, Kessel, Malkin), Malkin (22:37 – emberelőny, Kessel, Letang), Fehr (57:58, Hagelin, Määttä)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–3

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2016
DÖNTŐ
PITTSBURGH PENGUINS–SAN JOSE SHARKS, AZ ÁLLÁS: 3–1
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks3–2
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharks2–1 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins3–2 – h. u.
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguins1–3
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharksjúnius 10., 2.00
San Jose Sharks–Pittsburgh Penguinsjúnius 13., 2.00 (ha szükséges)
Pittsburgh Penguins–San Jose Sharksjúnius 16., 2.00 (ha szükséges)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik