Koronavírus: megállapodtak az amerikai baseball-liga folytatásáról is

Vágólapra másolva!
2020.05.12. 13:17
null
Eldőlt, mikor indulhat az amerikai profi baseball-liga (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) tulajdonosai megállapodtak egymással az idei szezon újraindításának tervéről, mely szerint július elején venné kezdetét a 2020-as bajnokság.

Hivatalos közleményt még nem adtak ki az egyezségről, ám névtelen forrásokra hivatkozva több amerikai médium is egybehangzóan erről adott hírt.

A tervek szerint az edzőtáborok június elején vagy közepén indulnának, majd július elején kezdődne a bajnokság, melyben a szokásos 162 helyett minden csapat 82 meccset játszana az alapszakaszban, a rájátszásba viszont 10 helyett 14 gárda jutna be, mindkét főcsoportban 7-7.

A mérkőzések túlnyomó többségét csoportriválisok ellen vívják majd az együttesek, s a főcsoportok között csak az azonos régiókban szereplő gárdák találkoznak, például az Amerikai Liga keleti együttesei a Nemzeti Liga keleti klubjaival.

A meccseket zárt kapuk mögött rendezik – a bajnokság elején biztosan –, lehetőség szerint a klubok saját stadionjában, ám ha az adott várost ezt nem engedélyezi, akkor semleges arénában vagy a gárda edzőpályáján. Kivételt a bajnokság egyetlen kanadai klubja, a Toronto Blue Jays képez, mely a floridai Dunedinben játszhatja majd hazai összecsapásait.

Ezek az elképzelések biztosan elfogadhatóak a játékosoknak, a fizetésekre vonatkozóak viszont valószínűleg jelentős ellenállásba ütköznek a részükről. A tulajdonosok ugyanis a korábbi tervekkel ellentétben az eredeti fizetésekből nem a lejátszott meccseknek megfelelően arányos bért fizetnék, hanem az idei bevételeik felét adnák a játékosoknak és azt osztanák el az alapfizetések arányainak megfelelően a keret tagjai között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik