Fordítója sikkasztotta el a sztárjátékos fizetését, majd eljátszotta

KŐFALVI DÁNIELKŐFALVI DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 09:47
2024 Seoul Series - Los Angeles Dodgers v San Diego Padres
Otani Sohei (Fotó: Getty Images)
Óriási botrány van kibontakozóban az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB). A liga legnagyobb sztárja, a japán Otani Sohei ugyanis egy nagyon furcsa történet miatt került most a címlapokra.

Ha valaki nem követi a baseball világát, akkor is hallhatott mostanában Otaniról, aki 2023 decemberében hétszázmillió dollárral minden idők legnagyobb összegű sportszerződését írta alá a Los Angeles Dodgersnél.

A japán szerdán Szöulban, a Dodgers első alapszakaszmeccsén debütált új csapatában, most azonban mégis egy sokkal furcsább történet miatt beszél mindenki Dél-Koreától az Egyesült Államokig róla.

Otani ugyanis amióta az MLB-be került, foglalkoztatott egy fordítót, aki segített neki eligazodni a hétköznapi kommunikációban Los Angelesben. A fordító Otani saját elmondása szerint is igazi jó barátja lett az évek alatt, szinte családként tekintett már Mizuhara Ippeire.

Most azonban Otani hivatalos közleményben jelezte, kirúgta barátját és fordítóját, aki filmbe illő csalással lopott munkaadójától a Washington Post beszámolója szerint.

A jobb oldalon Otani, a balon fordítója, a botrányba került Mizuhara Ippei (Fotó: Getty Images)

Állítólag ugyanis Mizuhara az évek alatt a munkáját arra használta, hogy Otani fizetéséből egy méretes összeget elsikkasszon magának. Majd, ha ez nem lenne elég, azt sportfogadásokra egyből fel is tette, majd persze el is veszítette.

Ez ráadásul azért különösen trükkös, mivel bár 38 államban legális a sportfogadás, Kalifornia nem tartozik ezen államok közé, tehát Los Angelesben a mai napig illegális sportra fogadni. A kiskapu az úgynevezett „offshore” fogadási rendszer, ami szinte maffia módjára üzemel a nyugati parton, és visz el óriási összegeket sportolóktól és ügynökeiktől.

És bár a szurkolók gyanakodnak, hogy csak így akarja megúszni a botrányt, Otani tartja magát ahhoz, hogy neki nem volt része a fogadási ügyben, minden felelősség korábbi alkalmazottját terheli.

Valószínűleg így sem kell majd a pénz miatt aggódnia a japánnak, aki a Sportico becslése szerint ebben az idényben csak a reklámszerződésekből 65 millió dollárt, azaz átszámítva 24 milliárd forintot tesz majd zsebre. És ebben ugye nincs benne a rekordfizetés.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik