Balhé Miamiban, három játékost is kiszórtak a bírók

Vágólapra másolva!
2015.03.03. 06:57
null
Markieff Morris megmozdulása azonnali kiállítást ért
Sportszerűtlen jelenetek sorával és három kiállítással fűszerezett összecsapáson győzte le a Miami Heat 115–98-ra a Phoenix Sunst az NBA legutóbbi játéknapján. A Toronto ötmeccses vereségsorozatnak vetett véget a Philadelphia legyőzésével.

Philadelphia 76ers–Toronto Raptors 103–114

DeRozan nem bízta a véletlenre. Kyle Lowry ezt a mérkőzést is kiülte, márpedig az egyre mélyebbre kerülő Raptors számára ma kötelező volt a győzelem – a dobóhátvéd hátára vette csapatát. Már az első negyedben tizenöt pontot rámolt be, de végig lehetett rá számítani és szezoncsúcsot jelentő 35 egységgel zárt. A vendégek a harmadik negyed végén meglógtak több, mint tíz ponttal, amit megtartottak a záró etapban – annak ellenére, hogy a védekezésük most is csapnivaló volt, DeRozanék megszakították ötmeccses bukószériájukat.

Noel belül, Ish Smith a periméteren. A festékben nagyon masszív volt a Philadelphia, az újonc center 7/7-es mezőnymutatóval rámolt be 17 pontot és védekezésben is óriásit melózott – Valanciunas csupán öt egységgel és két mezőnykísérlettel zárt. Főleg ennek köszönhető, hogy 54-38-ra a hazaiak nyertek a festékben, ráadásul Ish Smith 19 pontja is jól jött a padról, de hiába dobtak 52%-kal, DeRozannal nem tudtak mit kezdeni – a vendégek emellett jobban büntetőztek és kevesebb labdát adtak el, így a hazaiak nem tudták ledolgozni a beszedett hátrányt.

A 76ers legjobb dobói: Smith 19/3, Noel 17, Canaan 14/12
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 35/3, Williams 21/6, Patterson 15/6

Brooklyn Nets–Golden State Warriors 110–108

Jarrett Jack bosszúja. A teljes találkozó során nagyon hatékonyan szőtte támadásait a Brooklyn, Deron Williams, Brook Lopez és Alan Anderson is folyamatosan szerezte a pontokat. Három perccel a vége előtt még tíz egységgel vezettek is a hazaiak, de Steph Curry varázslatával innen ki tudott egyenlíteni a Warriors – sőt, támadásuk volt a vezetés átvételéhez is, de Bogut elpasszolta magát. Az utolsó játék így a Netsé lett és Jarrett Jack vállalt magára egy nehéz tempót – behullott, így a dobás mellett volt csapatát is elsüllyesztette.

Elfáradt a Golden State. Hatmeccses idegenbeli túrát zárt le Steve Kerr csapata, ráadásul az utóbbi tizenegy találkozójukból tízet vívtak más csarnokokban. Már a Boston ellen is csak egy nagy hajrával tudták megmenteni a meccset, ma már ez sem sikerült – Klay Thompson 3/17-es mezőnymutatója és gyenge védekezése nem fért bele. Bár Curry ma is hozta magát (26 pont, 7 gólpassz, 6/12 tripla), de Boguton kívül nem igazán akadt társa, miközben a Nets gyors játékával nem tudták tartani a lépést védekezésben – ezzel a vereséggel szép csendben ismét lecsúsztak az Atlanta mögé, már nem ők a ligaelsők.

A Nets legjobb dobói: Lopez 26, Williams 22/12, Anderson 16/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 26/18, Bogut 16, Ezeli 14

Miami Heat–Phoenix Suns 115–98

Paprikás volt a hangulat. Ex-csapattársai nem zárták a szívükbe Goran Dragicot, a Heat irányítóját előbb Bledsoe „tette helyre" egy faulttal, majd Markieff Morris ütötte le keményen – utóbbiért a Suns erőcsatárát ki is zárták a mérkőzésről. Ez azonban elindította a lavinát, Alex Len zokon vette, hogy Whiteside harmadszor is átzsákolta, a két center egymásnak esett – mindketten mehettek zuhanyozni. Ezzel sem volt még vége, Henry Walker csapott oda keményen Marcus Morrisnak, de itt „csak" flagrant 1 és dupla technikai volt az ítélet...

Kosárlabdában a Heat nyert. Dragicra nem igazán volt ellenszerük a vendégeknek, bár mindössze 14 percet töltött parketten (Morris faultja után leült és csak a negyedik negyedben tért vissza), de ez alatt 21 pontot rámolt be, mellette Whiteside és Wade is hozzátette a magáét – az igazi sztori azonban Tyler Johnson volt. A hátvéd élete meccsét játszva 26 pontig jutott 10/13-as mezőny- és 3/3-as triplamutatóval, az 50% felett tüzelő Miami pedig a 39-24-re megnyert második negyed után végig kézben tartotta a mérkőzést.

A Heat legjobb dobói: Johnson 26/9, Dragic 21/6, Whiteside 17
A Suns legjobb dobói: Tucker 20/3, Bledsoe 20/3, Mark. Morris 13/3, Knight 13/6

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 105–110

Csak a szokásos recept. Griffin kiesése óta ebben a rendszerben működik a Clippers, Chris Paulra pedig a Minnesota sem talált ellenszert – az irányító 26 ponttal és 14 gólpasszal zárt, kulcsfontosságú kosarakat szerzett, közte a döntő középtávolival Kevin Garnett felett. DeAndre Jordan 18 lepattanót húzott le, Redick pedig négy hármast süllyesztett el – bár Crawfordnak nem igazán ment, ez a támadójáték ma ez is elbírta.

Egy hajszál hiányzott. Mondhatni, hogy mindent jól csinált a Wolves, csak a Clippers egy kicsivel még jobban. A nyolc pályára lépő játékos közül heten is elérték a tíz pontot, Rubio tripla-duplával húzta csapatát, Garnett vezérletével jól védték a festéket – viszont a vendégek Jordan parádés védekezéseivel még jobban, az utolsó pillanatokban pedig Paul feléjük billentette a mérleg nyelvét. A negyedik negyedben már csak a büntetők mentek a Minnesotának, 16/17-et dobtak a vonalról, viszont mindössze 1/14-et (!!) mezőnyből és bár az utolsó négy percben hat technikait osztottak ki a játékvezetők, ebből végül a Los Angeles jött ki jobban.

A Timberwolves legjobb dobói: Neal 19/6, Rubio 18/3, Wiggins 18
A Clippers legjobb dobói: Paul 26/6, Redick 18/12, Rivers 13/3

Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 102–93

A harmadik negyedben alapozta meg a Mavs. Félidőben még a New Orleans vezetett három ponttal, de a nagyszünet után a 16 pontos szezoncsúcsot szállító Richard Jefferson vezérletével egy 16-0-s etapot futottak a hazaiak és ez az előny kitartott a végéig – ebben a negyedben 26,3%-kal dobott a Pelicans. Bár a záró etapban többször is közelítettek a vendégek, Ellis vagy Nowitzki mindig a legjobbkor talált be, így két vesztes meccs után nyerni tudtak a texasiak, Evansék ötmeccses győzelmi szériája pedig véget ért.

A festékben nagyon kikapott a New Orleans. 50-24-re nyert erről a területről a hazai csapat Tyson Chandler nélkül is, Rondo és Ellis folyamatosan támadta a gyűrűt, de Stoudemire is hozzátett 14 pontot a padról – most először fordult elő, hogy a Pelicans nem tudta itt pótolni Davist, bár Ajinca most is dupla-duplázott.

Eltűntek Rondo gólpasszai. A korábban a liga egyik legjobb és legtöbbet passzoló irányítója ma csupán két asszisztot jegyzett 19 pont mellett (ebből 15-öt az első félidőben) – de a Mavs csapatszinten is csak 11 gólpasszt osztott szét. Rondo a korábbi tíz feletti értékek helyett Dallasban csak 6,2 asszisztot átlagol, februárban ez a szám csupán 4,6 volt, teljesen másképp játszik új állomáshelyén.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 20, Rondo 19/3, Jefferson 16/6
A Pelicans legjobb dobói: Cole 19/6, Gordon 18/12, Evans 17/3

 

NBA, ALAPSZAKASZ

Philadelphia 76ers–Toronto Raptors 103–114

Brooklyn Nets–Golden State Warriors 110–108

Miami Heat–Phoenix Suns 115–98

Minnesota Timberwolves–Los Angeles Clippers 105–110

Dallas Mavericks–New Orleans Pelicans 102–93


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik