Tenisz: Fajta Péter kis híján duplázott az Orange Bowl-versenyen

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 09:02
Címkék
A 18 éves magyar játékos, Fajta Péter utolsó korosztályos eseményén párosban Velcz Zsomborral győzött, egyesben pedig egészen a döntőig menetelt a Floridában rendezett Orange Bowl elnevezésű juniorversenyen

Első kiemeltként várta a hagyományos év végi juniorversenyt a 18 éves Fajta Péter, akinek egyben ez volt az utolsó utánpótlás-viadala a korosztályváltás előtt. A junior-világranglista 27. helyezettje ennek megfelelően magabiztosan menetelt a táblán, brit-amerikai és francia riválisokat is legyőzött.

Forrás: Magyar Tenisz Szövetség
Forrás: Magyar Tenisz Szövetség

 •  Forrás: Magyar Tenisz Szövetség

A fináléban a nála két évvel fiatalabb francia Arthur Fils várt rá. Az első szettet magabiztosan 6:1-gyel vitte el az ellenfél, s utána hiába egyenlített 6:4-gyel Fajta, a döntő játszma ismét a franciáé volt (2:6).

Pedig hatalmas bravúrt hajthatott volna végre az első számú magyar juniorjátékos: ő lehetett volna a harmadik teniszező a nívós verseny történetében, aki duplázni tud. Ám elkeseredettségre így sincs semmi ok, hiszen Velcz Zsomborral az oldalán a párosversenyt megnyerte, s ennek is köszönhetően a junior-világranglista 14. helyén köszön el az utánpótlásévektől.

További korosztályos hírekTENISZBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik