Tenisz: rövidítések okozták Babosék vesztét Kínában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.30. 16:36
Babos Tímea és a luxemburgi Mandy Minella negyedik helyen kiemelt párosa már az első fordulóban kiesett az 500 ezer dollár összdíjazású sencseni női tenisztornán.

A vasárnapi nyitókörben Babosék a tajvani Hszie Szu Jing, Hszie Szu Vej duóval mérkőztek, s két nagyon szoros, rövidítéssel végződött játszmában veszítettek úgy, hogy a második szett rövidítésében (tie-break) 11–9-re maradtak alul.

Babos egyesben még pályára lép majd Sencsenben: hétfőn a selejtezőből főtáblára jutott svájci Stefanie Vögelével csap össze, közép-európai idő szerint 8 órakor.

A torna másik magyarja, Czink Melinda már korábban lejátszotta egyes mérkőzését, méghozzá Hszie Szu-vej ellen, akitől simán kikapott.

WTA-TORNA, SHENZHEN GEMDALE OPEN, SENCSEN (500 000 dollár, kemény pálya)
PÁROS, 1. FORDULÓ (NYOLCADÖNTŐ)
Hszie Szu Jing, Hszie Szu Vej (tajvani)–Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi, 4.) 7:6 (7–3), 7:6 (11–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik