Tenisz: a selejtezős francia legyőzte Wawrinkát a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.22. 18:00
A selejtezőből induló francia Nicolas Mahut két szettben legyőzte a 2. helyen kiemelt svájci Stanislas Wawrinkát a s'Hertogenboschban megrendezett férfi tenisztorna fináléjában.

A nap eseményeiről bővebben ide kattintva olvashat!A nap eseményeiről bővebben ide kattintva olvashat!

A világranglistán mindössze a 240. helyen álló Mahut az első szettben az őt 230 pozícióval megelőző Wawrinka mindhárom bréklabdáját hárítani tudta, míg ő a kettőből eggyel élni tudott.

A másodikban aztán már nem engedte fogadólehetőséghez a top 10-es svájcit, az újabb két saját esélyéből azonban egyet ismét hozott, így 5:4-nél a győzelemért adogathatott, és 40:15-nél az első mérkőzéslabdájával nem egészen 83 perc alatt megnyerte a találkozót.

Érdekesség, hogy a 2008-ban még a 40. helyen álló 31 éves francia mindössze a harmadik ATP-tornadöntőjét játszotta, és ebből ez volt az első, amelyet meg is nyert.

ATP 250-ES TORNA, 'S-HERTOGENBOSCH (410 200 euró, fű)
DÖNTŐ
Mahut (francia)–Wawrinka (svájci, 2.) 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik