Aus. Open: Nadal örül, hogy a „nagy hármas" tagja lehet

Vágólapra másolva!
2022.02.01. 14:00
null
Rafael Nadal 21. GS-tornagyőzelmét ünnepelhette Ausztráliában (Fotó: AFP)
Rafael Nadal azt mondta, boldog, hogy a tenisznek abban a korszakában játszik szerepet, amelyben Roger Federer és Novak Djokovics is kiemelkedőt teljesít.

 

A 35 éves spanyol erről azután beszélt, hogy vasárnap kétszettes hátrányból fordítva megverte az orosz Danyiil Medvegyevet az Australian Open döntőjében, s ezzel két legnagyobb riválisát megelőzve, 21 Grand Slam-trófeával minden idők legeredményesebb férfi játékosává lépett elő. Történt mindez néhány hónappal az után, hogy lábsérülése miatt veszélybe került a pályafutása folytatása.

Nadal dicsérte Federert, aki térdműtéte után lábadozik, így nem lehetett ott az év első GS-tornáján és Djokovicsot, aki, mivel nem volt beoltva a koronavírus ellen, már a rajt előtt kénytelen volt elhagyni Ausztráliát.

„Végeredményben ez egy játék, mi pedig messze több mindent elértünk, mint amiről gyerekként álmodtunk – fogalmazott Nadal. – Az mindegy, hogy az egyiknek 21 van, a másiknak 20 vagy éppen 23. Úgy gondolom, mindannyian nagy hatással voltunk a sportágra, elértük az álmainkat és élvezzük a játékot. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a tenisz szempontjából nagyon különleges időszaknak."

A mallorcai játékos, aki sérülése után csak decemberben tért vissza a pályára, elárulta: leírhatatlan érzés, hogy másodszor is sikerült megnyernie az AO-t.

„Csodálatos dolog. Sokszor keményen próbálkoztam itt Melbourne-ben, és talán a legváratlanabb pillanatban sikerült ismét nyernem. Szóval szuperboldog vagyok!" – mondta.

A folytatásról annyit árult el, hogy egyelőre élvezi a pillanatot, megnézi, a szervezete miként regenerálódik a melbourne-i két hét után, s azután dönt, mely tornákon indul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik