
Utánpótlássport
2024.08.09. 17:50
Güttler Károly: Másképpen kell motiválni a mai gyerekeket
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő szituációt, és elmondják, azok megoldására, kezelésére milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Güttler Károly kétszeres olimpiai ezüstérmes, korábbi világcsúcstartó mellúszó, a Kőbánya SC edzője osztotta meg gondolatait arról, hogyan motiválhatók a mai gyerekek, és miért nem hajlandó a fiatal versenyzők zöme beletenni azt a mennyiségű munkát a sportba, ami a kiugró sikerekhez szükséges.

Utánpótlássport
2024.07.31. 13:15
Kosárlabda: hosszabbításos vereség Izlandtól a B-divíziós U18-as Eb-n
Drámai körülmények között az U18-as fiú kosárlabda-válogatott kikapott az izlandiaktól az utolsó csoportmeccsen a szkopjei B-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon. A magyar csapat sorsa még nem dőlt el a továbbjutás szempontjából, viszont most már a csoportriválisok hátralévő mérkőzéseitől függ a mieink nyolcba kerülése.

Utánpótlássport
2024.07.30. 15:52
A hónap utánpótlásedzője: Martinkó Gábor kenutréneré a júniusi díj
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Martinkó Gábor kenutréneré lett.
54
/
68

















