profile

nemzetisport.hu nemzetisport.hu

140540 Cikk
Egyéb csapat
2013.04.10. 21:02

Férfi röplabda NB I: a Dág került közelebb a bronzéremhez

A Dág hazai pályán 3:2-re nyert a Dunaferr ellen a férfi röplabda NB I 3. helyéért zajló párharc első mérkőzésén.
Labdarúgó NB I
2013.04.10. 20:59

Videó: szerencsés öngóllal megvan az idei első Pápa-siker

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a tavasszal erősen visszafogott formát mutató pápaiak a szintén nem igazán meggyőző teljesítményt nyújtó Debrecent fogadták, és Szakály Péter öngóljának köszönhetően otthon tartották a három pontot.
F1
2013.04.10. 20:50

Videó: Fernando Alonso nem bírt magával az új Ferrariban

Fernando Alonso abban a szerencsében részesült, hogy elsők között próbálhatta ki az új LaFerrarit. A spanyol pilóta a Fiorano pályán körözött a száguldó erőgéppel, de a csapat utasításai ellenére is feszegette az autó határait.
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 20:45

BL: Juventus-Bayern München negyeddöntő élőben az NSO-n!

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján nehéz küldetést kell teljesítenie a házigazdaként pályára lépő olasz Juventusnak, hiszen ellenfele, a német Bayern, Münchenben, az első meccsen remek játékkal 2–0-ra nyert. A mérkőzést a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban, valamint élőképes cikkben is közvetíti!
Vízilabda
2013.04.10. 20:40

Férfi vízi ob I: a Vasas a Szeged segítségére sietett

A piros-kékek hazai pályán is 7–7-es döntetlent játszottak a ZF-Egerrel.
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 20:40

BL: Barcelona-PSG negyeddöntő élőben az NSO-n!

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a francia PSG a spanyol FC Barcelona vendégeként lép pályára. Az első mérkőzésen emlékezetes körülmények között a párizsiak a lefújás előtti pillanatokban egyenlítettek (2–2), így a Barca várhatja némileg kedvezőbb helyzetben a ma esti találkozót. A mérkőzést a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban, valamint élőképes cikkben is közvetíti!
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 20:33

Torinóban is nyert a Bayern – két német csapat a négy között

A Juventus Mandzukic góljáig próbálkozott, aztán megtört, a végén még Pizarro is betalált.
NSO Tv Labdarúgás
2013.04.10. 20:33

Sajnos, ez itt Magyarország - Halmosi Péter

A játékosok a mérkőzés után a pálya talajára panaszkodtak, míg Artner Tamás Kovács Istvánban látta a két csapat közti különbséget.
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 20:32

Iksz a Camp Nouban is: elődöntős a Barca, búcsúzott a PSG

Az 50. percben Pastore szerzett vezetést, majd Messi beállítása után a 71. percben Pedro lőtt továbbjutást érő gólt.
Jégkorong
2013.04.10. 20:27

JÁTÉKSZABÁLYZAT

Nyerjen páros belépőjegyet a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokságra!
Labdarúgó NB I
2013.04.10. 20:18

Videó: Sajnos, ez itt Magyarország - Halmosi Péter

A labdarúgó NB I 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Videoton 1–0-ra nyert a Haladás otthonában. A találkozó után Halmosi Péter és Juhász Roland is a pálya talajára panaszkodott, míg Artner Tamás szerint Kovács István játékával tudtak nyerni a fehérváriak.
Kézilabda
2013.04.10. 20:10

Férfi kézi NB I: Zdolik és Szöllősi Bence is 12 gólt lőtt

Szöllősi Bence és Zdolik Bence is 12 gólt dobott a férfi kézilabda NB I szerdai játéknapján, de csak utóbbi örülhetett. A Pécs ugyanis hazai pályán 33–32-re kikapott a Ceglédtől, míg a Balatonfüred 30–25-re legyőzte otthon az Orosházát.
Sportszelep
2013.04.10. 19:59

Abbey Crouch egy szál tűsarkúban állt a fényképezőgép elé!

És most nem túlzunk! A Hunger Magazine olvasói tíz oldalon gyönyörködhetnek Mrs. Crouch bájaiban.
Jégkorong
2013.04.10. 19:58

Jégkorong: nyerjen páros belépőjegyet a budapesti vb-re!

Kvízjátékunkban a magyar válogatottal kapcsolatos kérdésekre kell helyes választ adni!
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 19:52

BL: Quagliarella és Vucsinics rohamozza a Bayernt - kezdők

A várakozásoknak megfelelően Mirko Vucsinics és Fabio Quagliarella alkotja a Juventus kezdő csatárkettősét a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. Antonio Conte, a torinóiak vezetőedzője ezúttal a kezdőcsapatba jelölte Kwadwo Asamoah-t is. A Bayern München összeállításában sincs különösebb meglepetés, a megsérült Toni Kroos természetesen nincs ott a csapatban, Arjen Robben viszont kezd.
Labdarúgó NB I
2013.04.10. 19:52

NB I: a Pápa egy (ön)góllal legyőzte odahaza a Debrecent

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a tavasszal erősen visszafogott formát mutató pápaiak a szintén nem igazán meggyőző teljesítményt nyújtó Debrecent fogadták, és Szakály Péter öngóljának köszönhetően otthon tartották a három pontot.
Labdarúgó NB I
2013.04.10. 19:43

Videó: négygólos iksz az Eger-Pakson - remek fejesekkel

Az Egri FC az utolsó szalmaszálba igyekezett belekapaszkodni az MVM Paks elleni mérkőzésen, de hiába vezetett két góllal, a vendégek a második félidőben egyenlítettek, sőt a győzelmet is megszerezhették volna.
Bajnokok Ligája
2013.04.10. 19:43

BL: Messit a cserék közé jelölték a PSG ellen

Lionel Messi, az FC Barcelona négyszeres aranylabdás argentin labdarúgója csak a kispadon kapott helyett a PSG elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágó mérkőzésén. A francia csapatnál nincs meglepetés a kezdőben. A mérkőzést a Nemzeti Sport Online hagyományos online tudósításban, valamint élőképes cikkben is közvetíti!
Kézilabda
2013.04.10. 19:41

Női kézilabda: két kiváló játékossal erősít az Asztrahany

Miranda Tatari és Marija Jovanovics személyében a horvát, illetve a montenegrói női kézilabda-válogatott csapatkapitányával erősíti meg keretét a következő szezonra az orosz Asztrahanyocska.
Kosárlabda
2013.04.10. 19:40

Férfi kosárlabda NB I: a Kaposvár is elpáholta a Körmendet

Fölényes, 110–88-as győzelmet aratott a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I középszakaszának felsőházában a mély hullámvölgyben levő Körmend ellen.

6952

/

7027