profile

nemzetisport.hu nemzetisport.hu

140549 Cikk
F1
2013.06.09. 22:12

F1: Néha már egy boxkiállásnyi volt az előnyöm - Vettel

Sebastian Vettel sikerével zárult a Kanadai Nagydíj. A Red Bull háromszoros német világbajnok pilótája pályafutása során Montrealban most állhatott fel először a dobogó legfelső fokára, és a futamot követően elmondta, hogy a jó rajtnak köszönhetően az egész versenyen sikerült megőriznie előnyét az üldözőivel szemben.
F1
2013.06.09. 22:07

F1: A második hely felér a győzelemmel - Alonso

Fernando Alonso szinte mindenkit megdicsért, akit megelőzött a Kanadai Nagydíjon, majd elmondta, a második helyezése győzelemmel ért fel a nehéz hétvégéje után.
NSO Tv Csapatsportok
2013.06.09. 21:43

Kéziikon - Pérez Carlos: A Veszprém nekem a második családom

Mocsai Lajos szövetségi kapitány az edzők álmának nevezte Pérezt, akit a kosárikon Michael Jordanhez is hasonlított. Az NSO Tv helyszíni riportja.
F1
2013.06.09. 21:35

F1: Vettel győzelemre váltotta a pole pozíciót Kanadában

Sebastian Vettel nyerte a Formula–1-es Kanadai Nagydíjat.  A pole pozícióból induló német pilóta szinte végig vezetett a versenyen, győzelméhez kétség sem fért. Vettel mögött a négy helyet javító Fernando Alonso zárt a második helyen, a dobogó harmadik fokára Lewis Hamilton állhatott föl.
Kézilabda
2013.06.09. 21:35

Videó: A Veszprém nekem a második családom - Pérez

Mocsai Lajos az edzők álmának nevezte Pérez Carlost, akit a kosárikon Michael Jordanhez is hasonlított.
Labdarúgó NB I
2013.06.09. 21:29

PMFC: Gaál Miklós néhány hét múlva edzhet műtétje után

Korrekciós műtétet hajtottak végre a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC balhátvédje, Gaál Miklós térdében.
Foci vb 2014
2013.06.09. 20:55

A brazilok a második félidőben lenullázták a franciákat

A selecao az első félidőben nem nyűgözte le szurkolóit, de aztán jött Oscar, Hernanes és Lucas.
Foci vb 2014
2013.06.09. 20:54

Felkészülés: Brazília-Franciaország élőben az NSO-n!

Nemzetközi felkészülési mérkőzésen a brazil labdarúgó-válogatott Franciaországot fogadja. A Luiz Felipe Scolari által irányított selecao a legutóbbi hat összecsapásából mindössze egyet nyert meg, míg a franciák az Uruguay elleni vereséget igyekeznek kiküszöbölni a Porto Alegrében rendezendő találkozón.
Labdarúgó NB II
2013.06.09. 20:48

NB II: a Fradi, az Újpest és az MTK is a Vasas programjában

A labdarúgó NB II Keleti csoportjában második helyen végző, így a következő idényt biztosan az átalakuló másodosztályban töltő Vasas július elsején kezdi meg a felkészülést.
Minden más foci
2013.06.09. 20:32

Videó: Zidane passzából Figo nagy gólt lőtt a Juve ellen

Nagyszabású nosztalgiameccset játszott egymással a Real Madrid és a Juventus labdarúgócsapata. A két együttesben a közelmúlt sztárjai léptek pályára, többek között Zinedine Zidane, Luis Figo, Roberto Carlos, Pavel Nedved, Edgar Davids és Fabrizio Ravanelli. A meccset a blancók nyerték 2–1-re. A gólokat Figo (Zidane passzából), Paolo Montero és Iván Pérez szerezték.
Kézilabda
2013.06.09. 20:23

Női kézi-vb: a franciák is kijutottak - teljes a mezőny

Horvátország legyőzésével a francia női kézilabda-válogatott is kijutott az idei szerbiai világbajnokságra, ezzel teljessé vált a mezőny. A nyugat-európai csapat 30–26-ra gyűrte le déli szomszédunkat, Németország és Hollandia is megváltotta jegyét vasárnap a vb-re.
Labdarúgó NB I
2013.06.09. 19:59

Videoton: Mindig az első helyért kell harcolnunk - Oliveira

Filipe Oliveira, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középpályása elégedett az elmúlt idénnyel és teljesítményével. Bár tavasszal nem kerülték el a sérülések, már teljesen egészségesen és motiváltan várja a folytatást.
Foci vb 2014
2013.06.09. 19:46

Vb 2014: életben tartotta vb-álmait az ANK-döntős

Az afrikai világbajnoki selejtezők második körében a februárban Afrikai Nemzetek Kupája-döntőt játszó Burkina Faso legnagyobb klasszisa, Jonathan Pitroipa találatával idegenben 1–0-s győzelmet aratott Niger ellen, így életben tartotta halvány vb-álmait.
F1
2013.06.09. 19:45

F1: Kanadai Nagydíj, a futam élőben az NSO-n!

A Kanadai Nagydíj első két napja után vasárnap délelőtt az előzetes jóslatoknak megfelelően kisütött a nap, és végre bőven húsz fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A gomolyfelhők azonban a pálya körül keringenek, és ha felhő van, az eső is bármikor eleredhet – főleg a Szent Lőrinc-folyó mentén. A pole-ból rajtoló Sebastian Vettel biztosan nem bánná, ha megint esne az eső, de vb-riválisai közül a 6. rajthelyről induló Fernando Alonso és a büntetése után 10. Kimi Räikkönen is annak örülne, ha mind a 70 kört napos időben tennék meg. 
Tenisz
2013.06.09. 19:31

Videó: Nadal zseniális ütésekkel győzte le Ferrert

Csak néhány játékban volt igazán ellenfele David Ferrer Rafael Nadalnak a Roland Garros döntőjében. A két spanyol közül a címvédő Nadal lényegesen jobban teniszezett, teljességgel megérdemelten szerezte meg nyolcadik RG-bajnoki címét. Összefoglaló.
Minden más foci
2013.06.09. 19:30

Belgium: újabb klub a Duchatelet-család birtokában

Roland Duchatelet tovább szélesítette portfolióját a belga labdarúgásban, a Standard Liege és a Sint-Truiden után a másodosztályú Tubize tulajdonosa lett. Mint ismert, Roland Duchatelet fia, Roderick az NB I-es Újpest tulajdonosa.
Labdarúgó NB II
2013.06.09. 19:28

NB III, osztályozók: kétgólos előnyt szerzett a REAC

A tavasszal megszűnt NB II-es Vác futballistáival megerősített Berkenye SE hátrányból, de nem reménytelen helyzetből várhatja a visszavágót.
Népsport
2013.06.09. 19:27

Diego egyre közelebb az Atlético Madridhoz - Wolfsburg

F1
2013.06.09. 19:12

Vettel megtörte kanadai átkát, 36 pont az előnye

Alonso a hajrában megelőzte Hamiltont, Räikkönen csak kilencedik lett Montrealban.
Sportszelep
2013.06.09. 18:56

A Lazio drukkerei vidám temetésen búcsúztatták el a Romát - képgaléria

A bordó-sárgáknak le kellett nyelniük a békát...

6651

/

7028