
Olasz labdarúgás
2014.08.24. 08:37
Serie B: a Varesében köthet ki a Honvéddal hírbe hozott védő
Az átigazolásokra specializálódott olasz újságíró, Alfredo Pedulla úgy tudja, hogy a korábban a Honvéd labdarúgócsapatával hírbe hozott Fabiano Santacroce nagy valószínűséggel a Varesében folytatja a pályafutását.

Úszás
2014.08.24. 07:49
Úszó Eb: Hosszú két egyéni számban is verseng - program
Hosszú Katinka 400 méter gyorson és 200 méter pillangón is medencébe ugrik a berlini úszó Európa-bajnokság vasárnapi befejező napján – legalábbis így volt eredetileg. A magyar úszónő végül nem állt rajthoz a 400 gyors selejtezőjében, vélhetően a 200 pillangó érdekében, amely számban már döntős, akárcsak Jakabos Zsuzsanna.

Olasz labdarúgás
2014.08.23. 23:32
Olasz Kupa: Tamásék a 4. körben, a Lazio érkezhet
Sikerrel vette a labdarúgó Olasz Kupa harmadik fordulóját a másodosztályú Varese: Tamás Krisztián együttese a szintén második ligás Virtus Entellát fogadta, és Leonidas Neto hajrában szerzett találatával 1–0-ra győzött. Az AC Milantól kölcsönben a „leopárdok” becenévre hallgató Varesénél szereplő Tamás a 34. percben szállt be a mérkőzésbe.

Labdarúgó NB I
2014.08.23. 23:13
NB I: Többet hozott ki magából a csapat, mint amit tud - Mátyus
Mátyus János szerint többet hozott ki magából csapata, a Lombard Pápa, mint amit tud a Győri ETO elleni 0–0-s eredménnyel végződő NB I-es bajnokin. Az ellenfélt irányító Horváth Ferenc elmondta, hogy egész héten a helyzetkihasználást gyakorolták, mégsem tudtak betalálni.

Spanyol labdarúgás
2014.08.23. 22:54
La Liga: Orbán-gól és izgalmas iksz az idény első rangadóján
A Sevilla 1–1-es döntetlent játszott a Valenciával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitó fordulójában hazai pályán. Az első félidő végén Aleix Vidal szerzett vezetést a hazaiaknak, de a 88. percben az argentin Lucas Orbán egyenlített. A Granada 2–1-re megverte a Deportivót.

Kézilabda
2014.08.23. 22:28
Férfi kézi: a sérülések ellenére szegedi döntőbe jutás
Második meccsét is megnyerte a IV. Kanizsa-kupán a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Juan Carlos Pastor gárdája a horvát Nexét győzte le 29–24-re, és bejutott a vasárnap 19 órakor kezdődő döntőbe, amelyben a macedón Vardar Szkopje lesz az ellenfele.

Kerékpár
2014.08.23. 21:23
Vuelta: a Movistaré az időfutam az első szakaszon
A Movistar csapata nyerte meg a 2014-es Vuelta a Espana spanyol kerékpáros-körverseny első szakaszát. A spanyol csapat hat másodperccel gyorsabban teljesítette a 12.6 kilométeres távot Jerez de la Fronterában, mint a második Cannondale.

Angol labdarúgás
2014.08.23. 21:14
Videó: Giroud a 90. percben elrontotta a liverpooliak ünnepét
Hiába vezetett egy félidő után 2–0-ra az Everton labdarúgócsapata az Arsenal ellen az angol élvonalbeli bajnokság (Premier League) 2. fordulójában, az „ágyúsok” az utolsó hét percben Aaron Ramsey és Olivier Giroud révén egyenlítettek. Nézze meg a mérkőzés góljait!

Kézilabda
2014.08.23. 20:35
Női kézi: a nagybányaiak ellen „döntőzik” a Fradi
Az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata tíz góllal nyert a szerb bajnok ellen az Elek Gyula-Rail Cargo Hungaria Nemzetközi Kupán. A zöld-fehéreknél a német légiós, Laura Steinbach, a nyáron a Siófoktól visszaérkező Lukács Viktória, illetve Szucsánszki Zita járt az élen a gólszerzésben. A Fradi az első félidőben is jobban játszott, szünet után pedig végképp megtörte ellenfele ellenállását, így a vasárnapi, szintén két győzelemmel álló nagybányaiak elleni mérkőzés dönt róla, hogy az első vagy második helyen fejezi be a tornát.

Angol labdarúgás
2014.08.23. 20:06
Videó: Tőzsér 28-ról lőtt védhetetlen szabadrúgásgólt
Tőzsér Dániel góllal vette ki a részét a Watford Leeds United elleni 4–1-es győzelemből az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Championship) 3. fordulójában rendezett mérkőzésén. A magyar válogatott középpályás a 93. percben mintegy 28 méterről, ballal lőtt laposan védhetetlenül a bal alsó sarokba.

Labdarúgó NB I
2014.08.23. 19:13
NB I: Hiányzott egy középcsatár - mondta az Újpest-edző
Az Újpest gól nélküli döntetlent játszott az MVM-Pakssal a labdarúgó NB I ötödik fordulójában. Nebojsa Vignjevics, a lilák vezetőedzője egy középcsatárt hiányolt, míg Csertői Aurél szerint igazságos eredmény született.
4951
/
7026

