
Utánpótlássport
2020.06.25. 16:59
Kajak-kenu: nagyot mentek a fiatalok a második tesztversenyen is
„Hiszünk a munkában, ennek köszönhetjük, hogy itt tartunk” – mondja a 21 éves kenus, Fejes Dániel, aki a vele egykorú Adolf Balázzsal az idén még veretlen; a kajakosok között pedig szintén jól mentek a fiatalok a hét eleji tesztversenyen.

Utánpótlássport
2020.06.24. 19:16
Kézi: Szabó Dóra főszerephez is juthat Békéscsabán
„Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a pályán, bármelyik csapatban is szerepeljünk” – mondja a 20 éves junior Európa-bajnok kapus, Szabó Dóra, aki három társával együtt a következő évadot kölcsönben Békéscsabán tölti.

Utánpótlássport
2020.06.18. 13:50
Kajak: Kövesdi Patrik megismételné két évvel ezelőtti ORV-bravúrját
A Pro Rekreatione 17 éves, Mol Alapítvány által támogatott kajakosa, Kövesdi Patrik nyerte az ifjúsági fiúk hétvégi felmérőjét, vele és edzőjével, Major Ildikóval beszélgettünk az előttük álló feladatokról.

Utánpótlássport
2020.06.18. 12:03
Kajak: Kövesdi Patrik megismételné két évvel ezelőtti ORV-bravúrját
A Pro Rekreatione 17 éves, Mol Alapítvány által támogatott kajakosa, Kövesdi Patrik nyerte az ifjúsági fiúk hétvégi felmérőjét, vele és edzőjével, Major Ildikóval beszélgettünk az előttük álló feladatokról.

Utánpótlássport
2020.05.09. 12:18
Jégkorong: Halász Béni már az első évad után szintet lépne Amerikában
„A legfontosabb, hogy a teljes szezonban jól teljesítsek. Ha például tíz meccsen jól véd egy kapus, akkor a játékos-megfigyelők felkapják a fejüket, aztán gyorsan le is teszik” – mondja a 18 éves korosztályos válogatott jégkorongkapus, Halász Béni, aki a következő szezonban már az NAHL-es New Mexico Ice Wolves csapatát erősíti.

Utánpótlássport
2020.05.07. 15:44
Kézilabda: Balatonbogláron egyelőre várnak az újrakezdéssel
„Lehet érezni, hogy már nagyon mennének le a terembe” – mondta a NEKA egyelőre otthon készülő játékosairól az akadémia edzője, ifj. Kiss Szilárd, akit megkérdeztünk az őszre tervezett leány ifjúsági világbajnokságról is.

Utánpótlássport
2020.05.06. 08:58
Kajak-kenu: hogyan alakulhat a sportolók félszezonja?
Bár egyénileg újra vízre szállhattak a legjobb utánpótláskorú versenyzők, továbbra sincsenek könnyű helyzetben, hiszen a koronavírus-járvány okozta helyzetben nem pontosan tudják, hogy mire is készülnek. Az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitányát, Makrai Csabát kérdeztük.

Utánpótlássport
2020.05.02. 11:18
Úszás: egyre nagyobb álmokért küzdenek Keszthelyen a kiscápák
Az egyik fontos hazai utánpótlás-nevelő műhellyé nőtte ki magát a Keszthelyi Kiscápák úszóklubja. A klub elnöke, Szántó Kata elmondta, hogy a hazai korosztályos bajnoki címek után a közeljövőben a nemzetközi porondon is bizonyítanának.

Utánpótlássport
2020.04.29. 18:20
Kézilabda: a váciak nyerték a fiatalok góllövőversenyét az NB I-ben
A félbeszakításkor a tabella ötödik helyén álló Váci NKSE utánpótláskorú játékosai szerezték a legtöbb gólt a női kézilabda NB I-ben. Összeállításunkból kiderül, hogyan teljesítettek a 2000. január 1. után született sportolók.
14
/
18
