Szuperautót neveznek el José Mourinhóról - kép

Vágólapra másolva!
2013.12.14. 17:40
null
A tervezők egyelőre csak ennyit mutattak meg az új autóból (Fotó: raffhouse.com)
José Mourinho a játékosai mellett, úgy tűnik, a tervezőket is megihleti. A különleges ékszerek forgalmazásával foglalkozó Raff House most a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy német tuningcég közreműködésével 2014-re elkészítenek egy szuperautót a portugál menedzser számára.

„Már szinte látom is, ahogy egy fontos mérkőzésre ezzel a remekművel hajtok" – nyilatkozta a Chelsea menedzsere, aki először vezetheti majd a német és orosz cégek kapcsolatából létrejövő Mourinho Supercart.

Az autó gyártásánál mindenből a legjobbat használják majd a készítők, így nem csoda, hogy a majd' 750 lóerős gépcsodáért kétmillió eurót is elkérnek a Raff House-nál. A Mourinho Supercarból a tervek szerint összesen 11 darab készül, és bár hivatalos megjelenési dátumot még nem adtak ki a cégek, 2014 első negyedévében szinte biztos, hogy legördül a futószalagról az első „Mouper Car”.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik