Az Everton részben meghátrált a címerügyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 17:06
null
A szabad és szükséges vélemény-nyilvánítás jegyében (Fotó: Action Images)
A liverpooli klub belátja: hiba volt a szurkolói tömegeket kihagyni az újratervezésből, de a következő szezonban azért marad az új címer.

Óriási felháborodást váltott ki az Everton drukkereinek körében, hogy a vezetőség „a hátuk mögött” tervezte újra a klub évtizedek óta használt címerét. Amiből nem csupán a búzakalászok kerültek ki, de a büszke „Csak a legjobb az, ami elég jó” mottó is, a helyét pedig a szimpla „Everton” név foglalta el.

A torony (Forrás: my-liverpool.co.uk)
A torony (Forrás: my-liverpool.co.uk)

A drukkerek azonmód petíciót indítottak, amit néhány nap alatt 22 ezer dühös ember írt alá, követelve a régi címer visszahelyezését a pikszisbe, valamint bojkottal fenyegetve az új emblémával ellátott ajándéktárgyakat.

A felzúdulás pedig, ha csak részben is, de célhoz ért: a klubvezetés sajnálatát fejezte ki, amiért a szurkolói tömegeket kihagyták egy ilyen fontos kérdés megvitatásából, és ígéretet tettek arra, hogy a 2014–2015-ös szezontól használatos emblémát a lehető legszélesebb körű egyeztetéssel fogják megtervezni.

„A társaság vezetősége úgy érezte, hogy eljött a címer modernizációjának ideje, de hiba volt, hogy erről nem kértük ki a lehető legtöbb szurkoló véleményét."

Így aztán a vezetőség hiába egyeztetett a legnagyobb szurkolói érdekképviseleti szervvel, az Everton Fans' Forummal, az kevés volt – a liverpooli kékek drukkerei közvetlenül szeretnének beleszólni, hogy milyen címer legyen a játékosok szíve fölött.

Azonban miután a következő idényre optimalizált ajándéktárgyak tervezése és gyártása már meg is kezdődött, a 2013–2014-es szezonban kénytelen lesznek a nélkülük világra jött címert nézni.

A visszakövetelt régi és az elátkozott új címer (Forrás: joe.ie)
A visszakövetelt régi és az elátkozott új címer (Forrás: joe.ie)
EVERTONI CÍMERTÖRTÉNET
  • A klub első hivatalos emblémája 1920-ban készült el: kék alapon fehérrel három betű szerepelt rajta, nem meglepő módon az, hogy EFC.
  • 1938-ban jött a nagy változás: a három betű helyére kerültek a kalászok, a címer közepére pedig a liverpooli Everton Brow végén, egy mezőn álló Rupert Herceg Tornya (Prince Rupert‘s Tower). Ez alá pedig a klub mottója: Nil Satis Nisi Optimum.
  • A játékosok mezére azonban csak 1972-ben került föl a címer, méghozzá az első, három betűs változat, amit 1978-ban váltott föl a most visszakövetelt címer. Amit 1982-ben le is vettek a mezekről, hogy aztán kilenc esztendővel később, diadalmasan visszatérjen.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik