Serie A: a Milan után a Fiorentinát is sokkolta a Juve-támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 20:59
null
Berardi a szezonban már harmadszor jutott el legalább háromig (Fotó: Action Images – archív)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában a Fiorentina hazai pályán 4–3-ra kikapott a kiesés elől menekülő Sassoulótól. A mérkőzés hőse a három gólt szerző, egyet pedig előkészítő Domenico Berardi volt.

A vendégek nagyszerűen kezdték a mérkőzést, és az első félidő derekához érve a Juventustól kölcsönkapott 19 éves támadó büntetőjével megszerezték a vezetést. Még mindig csak az első játékrészben tartottunk, amikor már harmadszor ünnepelhetett Berardi és a Sassuolo (0–3), ezzel pedig már harmadik alkalommal szerzett legalább három gólt a bajnoki szezonban.

Hogy a topligákban ez rajta kívül kinek sikerült még? Luis Suáreznek és Lionel Messinek. Berardi emellett az olasz élvonalban 14 év után vitte véghez azt a bravúrt, hogy legalább két idegenbeli mérkőzésen is eljut legalább háromig. Akkor ez Andrij Sevcsenkónak sikerült.

A fordulást követően büntetőből szépített a Fiorentina, de Berardi előkészítése után Nicola Sansone gyönyörű megoldások után visszaállította a háromgólos különbséget (1–4).

Beállt a hazaiaknál a sérülésből felépülő Giuseppe Rossi, és 135 nap után ismét bajnoki gól szerzett – érdekesség, hogy legutóbb is a Sassuolo ellen volt eredményes – , majd nem sokkal később Juan Cuadrado emelésével visszajött a hazai csapat esélye (3–4).

A találkozó hajrájában a Fiorentina minden követ megmozgatott a győzelemért, de Rossi próbálkozását a bal alsónál nagy bravúrral védte Gianluca Pegolo, Borja Valero pedig hiába talált be, les miatt nem adták meg a gólját, így a Sassuolo végül a Milanhoz és a Sampdoriához hasonlóan a Fiorentina ellen is 4–3-ra nyert – Berardi pedig ezeken a meccseken összesen 10 gólt szerzett...

A Fiorentina vereségével egyúttal eldőlt, hogy a Napoli indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



SERIE A
36. FORDULÓ
Fiorentina–Sassuolo 3–4
(G. Rodríguez 57. – 11-esből, Rossi 72., Cuadrado 75., ill. Berardi 23., 33., 42.– az elsőt 11-esből, Sansone 64.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 36 31 3 2 76–23 +53 96
2. Roma 36 26 7 3 72–23 +49 85
3. Napoli 35 20 9 6 64–36 +28 69
4. Fiorentina 36 18 7 11 62–42 +20 61
5. Internazionale 36 14 15 7 57–36 +21 57
6. Torino 36 15 10 11 55–45 +10 55
7. Parma 36 14 12 10 55–45 +10 54
8. Milan 36 15 9 12 54–46 +8 54
9. Verona 36 16 5 15 59–61 –2 53
10. Lazio 36 14 11 11 52–50 +2 53
11. Atalanta 36 14 5 17 40–48 –8 47
12. Sampdoria 36 12 8 16 43–54 –11 44
13. Udinese 36 12 6 18 41–52 –11 42
14. Genoa 36 10 11 15 38–46 –8 41
15. Cagliari 35 9 12 14 34–46 –12 39
16. Sassuolo 36 8 7 21 38–68 –30 31
17. Chievo 36 8 6 22 31–53 –22 30
18. Bologna 36 5 14 17 27–55 –28 29
19. Catania 36 6 8 22 30–64 –34 26
20. Livorno 36 6 7 23 39–74 –35 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik