Ligue 1: Neymar nélkül is győzött a PSG

Vágólapra másolva!
2020.12.16. 22:58
null
Mbappé és Kean (jobbra), a PSG gólszerzői (Fotó: AFP)
A francia bajnokság 15. fordulójában a 0–2 volt a kora esti meccseken a slágereredmény, este pedig a PSG győzött Neymar nélkül a Lorient ellen, míg a Brest a 93. percben megismételtetett büntetőből lőtt góllal szerzett pontot a Lyon otthonában.

A kora esti meccsekre sok mindent lehet mondani, azt azonban nem, hogy a változatosság jegyében futballoztak volna a csapatok, miután a Strasbourg, a Lille, a Metz, a Nice 2–0-ra győzött – egyaránt vendégként. Sőt, a Nantes is lőtt két gólt a Reims otthonában, ám közben hármat kapott is, így vereséggel távozott, egyben megtörte a kora esti sormintát.

Este aztán jött a PSG, amely a sérült Neymar nélkül is könnyedén győzött 2–0-ra a Lorient ellen hazai pályán – a második félidő elején Mbappé gólra váltott büntetője után tíz perccel Moise Kean állította be a végeredményt.

Nem akármilyen körülmények között szerzett pontot a Brest a Lyon otthonában: az első félidőben még egy öngóllal a Brest vezetett, ám a második játékrészben fordítani tudott a hazai csapat. A ráadás perceiben aztán büntetőhöz jutott a Brest, amelyet Brendan Chardonnet kihagyott, ám a játékvezető újralövette. Másodjára aztán már Romain Faivre végezte el, s ő nem hibázott, ezzel kialakítva a 2–2-es végeredményt.

FRANCIA LIGUE 1
15. FORDULÓ
Angers–Strasbourg 0–2
(H. Diallo 77., Ajorque 90+1.)
Dijon–Lille 0–2 (Yazici 19., T. Weah 90+2.)
Montpellier–Metz 0–2 (Leya 50. – 11-esből, Maiga 90.)
Nimes–Nice 0–2 (D. Ndoye 85., Claude Maurice 90+3.)
Reims–Nantes 3–2 (E. B. Touré 68., B. Dia 72. – 11-esből, Cafaro 74., ill. Pallois 18., Blas 79.)
Bordeaux–Saint-Étienne 1–2 (Hvang Uj Dzso 24., ill. Nordin 15., Neyou Noupa 75.)
Lyon–Brest 2–2 (Depay 69. – 11-esből, Cornet 81., ill. A. Lopes 39. – öngól, Faivre 90+2. – 11-esből))
Monaco–Lens 0–3 (Sylla 1., Banza 33., Kakuta 39.)
PSG–Lorient 2–0 (Mbappé 51. – 11-esből, Kean 61.)
Rennes–Olympique Marseille 2–1 (H. Traoré 63., Hunou 83., ill. Gueye 24.)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 15 9 5 1 28–10 +18 32
2. Paris SG 15 10 1 4 35–10 +25 31
3. Lyon 15 8 6 1 27–13 +14 30
4. Marseille 13 8 3 2 20–12 +8 27
5. Montpellier 15 8 2 5 25–23 +2 26
6. Rennes 15 7 4 4 22–19 +3 25
7. Lens 14 7 3 4 24–21 +3 24
8. Monaco 15 7 2 6 25–23 +2 23
9. Angers 15 7 2 6 20–24 –4 23
10. Brest 15 7 1 7 25–27 –2 22
11. Nice 14 6 3 5 18–16 +2 21
12. Metz 15 5 5 5 17–16 +1 20
13. Bordeaux 15 5 4 6 15–17 –2 19
14. Saint-Étienne 15 4 4 7 14–21 –7 16
15. Strasbourg 15 4 2 9 22–26 –4 14
16. Nantes 15 3 5 7 17–26 –9 14
17. Reims 15 3 4 8 20–26 –6 13
18. Lorient 15 3 2 10 15–26 –11 11
19. Nimes 15 3 2 10 11–29 –18 11
20. Dijon 15 1 6 8 9–24 –15 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik