Parádés játék Párizsban, ismét a világ élvonalában

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 12:37
null
Itt Bruno Rodzikon jut túl a két gólt szerző Tichy Lajos (jobbra) (Fotók: Képes Sport)
Címkék
Wales legyőzése után az volt a kérdés, hogy labdarúgó-válogatottunk a franciák ellen hogyan zárja az 1962-es évet. Nos, Párizsban úgy nyertünk 3:2-re, hogy labdarúgóink a meccs nagy részében parádésan futballoztak.

Baróti Lajos, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az 1962-ben játszott két utolsó találkozó, a Wales és a Franciaország elleni előtt elmondta, az előbbi a fontosabb, lévén Európa-bajnoki selejtező, de felhívta a figyelmet, hogy a franciák Angliában és az NSZK-ban is döntetlent értek el (1:1, illetve 2:2). A kapitány reményét fejezte ki, hogy nem kapunk ki Párizsban.

A franciáknak a két döntetlen következtében is megjött az önbizalmuk, továbbá kiderült, a bajnokin a Stade Francais ellen 6:2-es győzelmet arató Reims csatára, Raymond Kopa is vállalja a játékot. A francia futball nem a legjobb napjait élte, az 1958-as világbajnokság bronzérmese nem jutott ki az 1962-es chilei tornára. Előző nyolc találkozóján kikapott, 1961 szeptemberében Finnországot győzte le, azóta nyeretlen, 5 meccset elvesztett, 3 döntetlen született, igaz, az angolok és az NSZK elleni iksz jó eredménynek számított. A csapat 6 szerzett gólra 14-et kapott, érthető, hogy a sajtóban megfogalmazódott:  „Egy Magyarország elleni győzelem éltető napsugár lenne a francia labdarúgás számára.”  Válogatottunk addig Párizsban 4 találkozóból kettőt elvesztett, egy döntetlent játszott, s csupán 1956 októberében nyert 2:1-re.

A házigazdák összeállításáért felelős válogatóbizottság javasolta a 19 éves lyoni balösszekötő, Fleury Di Nallo beállítását, a csapatnál tevékenykedő Georges Verriest – aki visszacsábította a legjobbak közé Kopát – kijelentette, hogy „a francia labdarúgás jelenleg a lábadozás állapotában van” . A kinti lapok is ennek szelle­mében várták a meccset. A L'Équipe így vélte: „Álmodjuk azt, hogy védelmünk vissza fogja verni a magyarok minden támadását és utána könnyű­lovasságunk döntő rohama győzedelmes lesz. Álmodjunk erről az első nemzetközi sikerről, amely után olyan régóta óhajtozunk.”   A Libération szerint:      „A szellemesen játszó magyarok félelmetes ellenfelek lesznek.”   Le Parisien Liberé:  „A francia csapat a nagy hírű magyarokkal szemben az idén első győzelmét szeretné elérni.”   Paris Jour: „Ha Kopa, Goujon és Di Nallo jól megértik egymást, a győzelmünk is lehetséges.”   L'Humanité: „A magyarok támadósora jobb. A franciáké nem eléggé összeforrott.”

A lap közölte Baróti nyilatkozatát, aki kijelentette, nem tudna örülni egy döntetlennek. Viszont szokásához híven megadta az összeállítást, s talán mondani sem kell, a Wales ellen 3:1-re győztes csapatot sorolta fel. Labdarúgóinkat két meglepetés is érte a francia fővárosban: amikor a repülőből a civil utasokkal együtt kiszálltak, a helyi tévések megkérték őket, menjenek vissza, és sorban jöjjenek ki újra a gépből. A másik egy kellemetlenség volt, a Colombes-stadion mély talaja miatt csak az edzőpályán tréningezhettek.

A franciák nem tudták megvalósítani álmaikat, igaz, legalább Fleury Di Nallo bemutatkozása sikeres volt. A 3:2-es vereség során mind a két hazai gólt ő szerezte. A találkozót nagy érdeklődés kísérte. Hogy ez hány nézőt jelentett? Jelzésértékű, hogy az 1938-as vb olasz–magyar döntőjét (4:2) is ebben a létesítményben játszották, s a futballvilág csúcseseményére 65 ezer néző volt kíváncsi. Ehhez képest a tét nélküli francia–magyarra is kiment 60 ezer ember.

A Wales elleni Eb-selejtezővel a lábában négy nap múlva a mély talajon – Párizsba beszökött az ősz... – is jól kezdett válogatottunk, a 11. percben Tichy Lajos a tizenhatosról hatalmas góllal adta meg a találkozó alaphangját. S ugyan Di Nallo egyenlített, az Albert Flórián korai sérülése miatt a 24. percben csereként beálló Rákosi Gyula lövésével 2:1-es magyar vezetést hozott az első félidő. Di Nallo ugyan ismét egyenlített, de Tichy „icipici” gólja meghozta a 3:2-es sikert.

A lyoni balösszekötő, Di Nallo, „Gerland kis hercege” mindössze 10-szer lépett pályára a legjobbak között, első és utolsó válogatottságán is Magyarország volt az ellenfél – 1971-ben az Eb-selejtező csoportmeccsén az 1–1-re végződő magyar–francián. Ám hiába futballozott kiválóan Di Nallo, nem véletlenül írta a Népsport: „Ezen a találkozón legnagyobb erényünk a színvonalas csapatjáték volt. Igazán jó csapatteljesítménnyel, nagyszerű küzdőszellemmel harcolta ki a magyar csapat az igen jól játszó francia együttes ellen a győzelmet.”

A lap szerint Mészöly Kálmán volt az egyik erőssége a válogatottnak, „ezúttal is nagyszerűen érvényesült kivételes fejjátéka. Csaknem mindig higgadtan lépett közbe és indításai is sikerültek.”    Sándor „ismét szinte felülmúlta önmagát, remekül küzdött, némelykor még a másik oldalon is visszaszerezte a labdát. Nehéz volt őt leszerelni.”    Tichy „nagy erőssége volt a csapatnak, óriási területen játszott, gyakran felhozta a labdát, erőteljesen harcolt, jól cselezett, és két góljával jelentősen hozzájárult a győzelemhez”  . A másik oldalon a 19 esztendős újonc, Di Nallo alkotott maradandót: „Ügyesen mozgó, gyors, lesipuskás csatár.”    Mellette Kopa „rengeteget dolgozott és jó labdákat adott, de társai nem mindig értették meg”  .

Baróti Lajos örömének adott hangot: „Nagyon nehéz körülmények között született meg a győzelem. Az együttesben mindenki megtette a magáét és állíthatom, egyetlen gyenge pontja sem volt a csapatnak. Jobban játszott a francia csapat, mint ahogy vártam.”    Sándor kiemelte: „Minden győzelemnek örültem, amit a magyar csapat kivívott, de ennek különösképpen örülök, mert igen nehéz körülmények között értük el.”

Az ellenfél elismerte, hogy jobbak voltunk, Verriest így értékelt: „A magyaroknak sikerült megbontaniuk a hadrendünket. Az eredmény igazságos, de kis szerencsével talán döntetlent is elérhettünk volna. Di Nallo bemutatkozásával elégedett vagyok. A magyar csapatban nekem főleg Mészöly, Mátrai, Albert és Tichy tetszett.”    Albert elismerése azért is figyelemre méltó, mert középcsatárunk hamar megsérült, igaz, addig valóban jól ment neki a játék. Kopa:  „A magyar csapat technikailag felettünk állt. Csatárai mindig kitűnően helyezkedtek. Ettől a csapattól minimális különbséggel kikapni igazán nem szégyen.”    Di Nallo nem volt elkeseredve: „Végtelenül örülök, hogy sikerült a bemutatkozásom: két góllal fizettem meg a belépődíjat a válogatott csapatba.”

A Képes Sport sem fukarkodott a dicsérettel: „Ilyen játékot »aranycsapatunk« letűnése óta nem láttunk válogatottunktól. Volt a mérkőzésnek olyan szakasza, amikor – különösen csatársorunk – valósággal elkápráztatta a közönséget. (…) Kétségtelen: az idény egyik legértékesebb győzelme született meg.”
A francia sajtó sem fukarkodott a dicsérettel. A L'Équipe címoldalán hozta:„Csalódás: a francia csapatot lebilincselte a magyarok egyéni és csapatjátékának fölénye.”    Robert Vergne szerint: „Csak három francia érte el a magyarok színvonalát: Lerond, Di Nallo és Wendling.”    A Liberation tárgyilagos volt: „A francia csapat nem panaszkodhatott a mérkőzés után. A vereség logikus, és az eredmény is az.”    A L'Humanité leszögezte: „Összjátékban és technikában a magyar csapat volt fölényben, győzelme megérdemelt és vitathatatlan.

Jean Eskenazi francia futballszakíró a France Soirban elismerte a mieink tudását:  „Nem csalódtam a magyar csapatban. A játékosok a pálya urai voltak, mindig azt csinálták a labdával, amit akartak. Valamennyien ösztönösen érzik a labdarúgás művészetét.”      A Labdarúgás decemberi számában Hoffer József így értékelte az év utolsó két nemzetek közötti mérkőzését: „A Wales elleni és a párizsi teljesítmény csak aláhúzta: ismét ott vagyunk a világ élvonalában.”

Figyelemre méltó válogatottunk 1962-es mérlege: 12 meccsből 8 győzelem, két döntetlen és két egyformán 0:1-es vereség – az egyik sajnos a vb-negyeddöntőben Csehszlovákia ellen.
A Képes Sport joggal tette fel a kérdést: „Mikor legyünk optimisták – ha nem most?”

EMLÉKEZTETŐ

Franciaország–Magyarország 2:3 (1:2)

1962. november 11., Párizs

Colombes-stadion, 60 ezer   néző. Vezette:   Gardeazabal (spanyol)

Franciaország: Bernard – Wendling, Lerond, Rodzik – Maryan, Ferrier – Kopa, Bonnel, Goujon, Di Nallo, Sauvage.Szövetségi kapitány:   válogató bizottság

Magyarország:Szentmihályi – Mátrai, Mészöly, Sóvári – Solymosi, Sipos – Sándor, Göröcs, Albert (Rákosi, 24.), Tichy, Fenyvesi dr.Szövetségi kapitány:   Baróti Lajos

Gólszerző:   Di Nallo (18., 65.), illetve Tichy (11., 80.), Rákosi (35.)

A franciáknak is volt lehetőségük, de Szentmihályi Antal jól védeĴ
A franciáknak is volt lehetőségük, de Szentmihályi Antal jól védeĴ
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik