Videó: Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem – Szoboszlai

Vágólapra másolva!
2023.10.21. 12:02
Mint arról beszámoltunk, a Liverpool 22 éves magyar labdarúgója, Szoboszlai Dominik bekerült a Premier League rasszizmus ellenes kampányába, melynek részeként felidézi gyerekkorát, pályafutásának kezdeti időszakát, és arról is beszél, milyen érzés számára magyarként a Premier League-ben futballozni. Tekintse meg a Szoboszlai Dominikkal készült beszélgetést – a Spíler Tv videójában!

Szoboszlai Dominik először a család és édesapja szerepéről beszél a vele készült videóban.

„Amikor elkezdtem futballozni, édesapámmal volt egy tervünk és ő tolt előre, hogy a legmagasabb szinten játszhassak – emlékezik vissza a gyermekkorára a középpályás. – Iskola után mindig együtt indultunk az edzésre, ő volt az edzőm és mindennap délután háromtól hétig ugyanazt csináltam: edzettem a saját korosztályommal, majd edzettem az idősebbekkel, utána mentem aludni, majd másnap kezdtem elölről. Mindig keményebb volt velem, mint a többiekkel. Még a többi szülő is kérdőre vonta, miért ilyen szigorú velem, mire azt mondta, ez ki fog fizetődni a végén. Mindig azt akarta, hogy én legyek a legjobb, és most már értem, hogy miért. Mostanra a Liverpool játékosa és a válogatott csapatkapitánya lettem. Elterveztük a lehetetlent és én megmutattam, hogy ez igenis lehetséges.”

Ezután rátért a híres Steven Gerrard-idézetre is, ami a karjára van tetoválva.

„Steven Gerrard azt mondta, hogy Isten adja az embernek tehetséget, ami azonban kemény munka nélkül semmit sem ér. Úgy éreztem, ez rólam szól. Keményen dolgoztam a tehetségem mellett és most itt vagyok.”

Szoboszlai arra is kitért, mennyire büszke a hazájára.

„Boldog vagyok, hogy magyarnak születtem és büszkén képviselem a hazámat a Premier League-ben. Magyarként egész másképp néznek rám, mintha Spanyolországból, Olaszországból vagy Angliából származnék, magyarként még nagyobb teljesítmény.”

Puskás Ferencről is beszélt, akit ikonikus játékosnak nevezett, a valaha volt legjobb magyar labdarúgónak, ugyanakkor hangsúlyozta nem akarja Puskáshoz hasonlítani magát. Ő a saját útját járja, azt szeretné ha a gyerekek nem új Puskásként, hanem új Szoboszlaiként emlegetnék.

„Én ugyanaz a srác maradok, aki tizenhárom évesen voltam, amikor a családommal egy egyszobás lakásban éltünk. Sosem fogok megváltozni.”

A videó szombat délelőtt jelent meg, néhány órával azelőtt, hogy a Liverpool Szoboszlaival a soraiban pályára lép az Everton elleni városi derbin.

Szoboszlai Dominik a Premier League antirasszista kampányának egyik arca lett (Fotó: premierleague.com)
Szoboszlai Dominik a Premier League antirasszista kampányának egyik arca lett (Fotó: premierleague.com)

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
Szombati program
13.30:
Liverpool–Everton (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Bournemouth–Wolverhampton
16.00: Brentford–Burnley
16.00: Manchester City–Brighton (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Crystal Palace (Tv: Match4)
16.00: Nottingham Forest–Luton
18.30: Chelsea–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Sheffield United–Manchester United (Tv: Match4)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik