Ranilovic: Ki kell engesztelnünk a szurkolóinkat

Vágólapra másolva!
2010.09.18. 09:43
null
Ranilovic korábban még soha nem kapott egy meccsen hat gólt (Fotó: Korponai Tamás)
A padlóról kell felállnia a Ferencvárosnak, miután az egy héttel ezelőtti, Újpest elleni derbin 6–0-s vereséget szenvedett. A javítás lehetősége adott: a IX. kerületieknek az eddig nyeretlen, a hat forduló alatt mindössze két gólt szerző Siófokot kell legyűrniük. Hogy milyen lelkiállapotban várják a kilencven percet az Üllői úton, az a mindössze 23 esztendős szlovén kapussal, Marko Raniloviccsal készített interjúnkból kiderül.

– Gyötrik még álmatlan éjszakák? Tisza Tibor megszerzi önmaga második, csapata...
– Ne is folytassa, kérem! – vágott közbe Marko Ranilovic, a Ferencváros kapusa. – Aki futballistának tartja magát, az egy ilyen súlyos, már-már megalázó vereség után tükörbe néz, és elgondolkodik: hol rontottuk el?

– Teret nyerhet a véleménye: hol?
– Mindenhol. Tudom, ez nem lehet magyarázat, de higgye el, órákig sorolhatnám, mit kellett volna másképp tennünk.

– Józan paraszti ésszel gondolkodva: hat gólt kapni semmiképp.
– Ezzel elég nehéz lenne vitába szállni. Elismerem, klasszisokkal jobban futballozott az Újpest.

– S milyen teljesítményt nyújtott Marko Ranilovic?
– Legyen elég annyi: sohasem kaptam még egy mérkőzésen hat gólt. Nem az én tisztem megítélni, jól, netán rosszul ment a védés. Természetesen mindent megtettem annak érdekében, hogy ne így végződjön a derbi.

– Összeroppant a Ferencváros? Persze, tíz emberrel játszottak több mint egy félidőn keresztül, de erre senki sem számított.
– Nem, nem törtünk ketté. A lila-fehéreknek minden sikerült, majd' az összes támadásuk góllal végződött. De ismétlem, nem kívánok mentegetőzni, szégyenteljes vereséget szenvedtünk. Előre kell tekintenünk, és a Siófok elleni összecsapásra kell koncentrálnunk. Nem könnyű, sőt lehetetlen túllépni ezen a vereségen, de muszáj.

– A zöld-fehér szimpatizánsok egy része sem feledi a kudarcot, hiszen tüntetésre készülnek a Siófok elleni mérkőzésen.
– Persze, hallottam én is, hogy híveink így fejezik ki nemtetszésüket. Teljes mértékben megértem őket. Magyarország legnépszerűbb csapata a Ferencváros, a szurkolók minőségi futballt szeretnének látni. Nem akarok frázisokat pufogtatni, nagy szavakat használni, nekünk nem az újságokban, hanem a zöld gyepen kell bizonyítanunk.

– Szívós ellenfélnek tetszik a Siófok.
– Nem lesz könnyű ujjgyakorlat, annyi szent. De nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne szerezzük meg a három pontot. A fanatikusainkat ki kell engesztelnünk. Megyünk, brusztolunk, hajtunk majd, ez az alap. Buzog bennünk a bizonyítási vágy, meg akarjuk mutatni, nem az Újpesten látott arcunk az igazi. Jobb csapat vagyunk annál.

A TELJES INTERJÚT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN.

 

 LABDARÚGÓ NB I, A SZOMBATI PROGRAM
7. FORDULÓ
Szolnoki MÁV FC–Győri ETO FC
15.00 (Tv: Sport1)
Ferencváros–BFC Siófok 17.30 (Tv: Sport1)
Szombathelyi Haladás–Bp. Honvéd 18.00
Lombard Pápa TFC–Kecskeméti TE-Ereco 19.00

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik