Mezőkövesd: Tiszta a lelkiismeretem, mindig küzdöttem – Molnár Gábor

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 11:27
null
Molnár Gábornak aligha teher, hogy újra kulcsember lesz (Fotó: Meder István)
Otthon érzi magát a Mezőkövesd Zsórynál Molnár Gábor, aki harmadszor lett a klub labdarúgója.

Tizenöt nappal ezelőtt, június 21-én vált hivatalossá, hogy a Mezőkövesd Zsóry szerződtette Molnár Gábort – a 28 esztendős támadó harmadszor lett a klub labdarúgója. Először nyolc évvel ezelőtt, 2014 nyarán igazolt Mezőkövesdre, ott mutatkozott be az élvonalban, majd három idényt követően a Puskás Akadémiához távozott. Több mint egy esztendővel később visszatért, azonnal húzóember lett, a DVTK nem véletlenül mozgatott meg minden követ a megszerzéséért. Aztán a diósgyőri szereplés egyáltalán nem úgy ért véget, ahogy Molnár remélte...

„Hogy mi újság velem? Köszönöm, most már minden rendben van körülöttem – kezdte a beszélgetést Molnár Gábor. – Nyilván más volt húszévesen belépni az öltözőbe, és más most, nyolc évvel később, de ahogy akkor, úgy most is otthon érzem magam a Mezőkövesd Zsórynál! Nem felejtem el, ennél a klubnál lett belőlem NB I-es labdarúgó, ebben a stadionban szereztem meg az első élvonalbeli gólomat, és persze azt sem, hogy rengeteg emlékezetes meccset játszottam. Amikor két és fél évvel ezelőtt megkeresett a DVTK, egy álom vált válóra: mint minden borsodi gyerek, én is a miskolci klubról álmodtam, kivételes érzés volt diósgyőri mezben kifutni a pályára. Próbáltam tenni a dolgomat, gólokat szereztem és a gólpasszokkal sem maradtam adós, úgy érzem, szerettek a szurkolók. Hatalmas csalódás nekem is, hogy az előző idényben nem sikerült kiharcolni a feljutást, de tiszta a lelkiismeretem, mindig küzdöttem, és amit tudtam, megtettem a DVTK-ért.”

No, igen... Tavaly novemberben még az volt a hír, hogy a DVTK hosszú távra magához kötötte a labdarúgót, aztán májusban, miután a csapat 2–1-es vereséget szenvedett a Budaörstől (a diósgyőriek gólját épp Molnár Gábor szerezte), már az, hogy Horváth Zoltánnal együtt csak a tartalékcsapat edzéseit látogathatja. A vége szerződésbontás lett, így a Mezőkövesd Zsóry szabadon igazolható játékosként jutott olyan labdarúgóhoz, akinek a képességei alapján egyértelműen az élvonalban van a helye.

„Örülök, hogy újra az NB I-ben futballozhatok, bízom benne, ismét magamra találok, kibontakozhatok, és a csapat segítségére leszek  – folytatta Molnár Gábor. – A héten két mérkőzés is vár ránk, szerdán a Kazincbarcika, szombaton a DVTK ellen, és bár két, hozzám közel álló klubról van szó, felesleges ezt túlragozni, mindkettő a felkészülésünket szolgálja. Átalakulóban van a keret, de bízom benne, olyan idény előtt állunk, amelyre jó lesz visszatekinteni, s amely sok örömöt tartogat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik