Baráth Péter: A Fradinál nagy a konkurencia, presztízskérdés, ki kap szerepet

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 10:36
null
Baráth Péter is optimistán várja a jövő keddi, KÍ elleni BL-selejtezőt (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Az első nemzetközi kupameccsére készülő Baráth Péter szerint játékban van még fejlődési lehetőség, és az FTC labdarúgóinak presztízskérdés, hogy ki játszik.

 

Közel a nagy utazás napja: vasárnap a Ferencváros küldöttsége repülőgépre száll, hogy a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének első, idegenbeli mérkőzésén összecsapjon Feröer bajnokával, a bajnokságot tizenhat forduló után százszázalékos mérleggel vezető KÍ-val.

A magyar rekordbajnok játékosainak csütörtökig volt lehetőségük bizonyítaniuk a Sztanyiszlav Csercseszov vezette szakmai stábnak, július 6-án éjfélig lehetett ugyanis leadni az UEFA-nak az első körre nevezett játékosok névsorát. A számításba vett labdarúgók többek között a június 26. és július 4. között Bramberg am Wildkogelben tartott edzőtáborban tehettek kedvező benyomást az oszét származású orosz trénerre és kollégáira – az ausztriai tapasztalatokat a Ferencváros nyári szerzeménye, a kölcsönjáték után szerződtetett Baráth Péter osztotta meg lapunkkal.

„Az edzések mellett a tesztmeccsek kaptak kiemelt hangsúlyt, próbáltunk a stáb utasításait követve felkészülni az előttünk álló erőpróbákra, és az erőnléti edzéseket sem hanyagoltuk el – egyszóval, kemény munka folyt az edzőtáborban. Három mérkőzésen csiszoltuk a játékunkat. A Qarabag elleni meccsen hozzánk hasonló kaliberű csapattal ütköztünk meg. A találkozóra valamelyest rányomta a bélyegét az utazás, hiszen előző nap érkeztünk meg Bramberg­be nyolcórás utat megtéve, de kifejezetten jó iramú, férfias küzdelmet hozó, szoros meccsen játszottunk három hármas döntetlent. Hasznos összecsapás volt, mert hajtós, kemény ellenféllel készülhettünk, ami fontos volt a nemzetközi meccsek előtt. A Salz­burg elleni mérkőzés fontos erőfelmérő volt, hiszen európai szinten jegyzett együttessel gyakorolhattunk. A gyorsan kapott két gól után sikerült felvenni a vetélytárs ritmusát, ami a kettő egyes vereség ellenére bizakodásra ad okot, hiszen ilyen játékra lesz szükség a BL-selejtezőben. A játék tekintetében szinte minden téren előre kell lépnünk, egyénileg is javulnunk kell, de képesnek érzem rá a társaságot. Érezhető a folyamatos fejlődés a csapaton, edzőmeccsről edzőmeccsre jobb teljesítményt nyújtottunk. A Botosani elleni utolsó, három nullára megnyert tesztmérkőzésünk jól sikerült, az első félidőben látott letámadásunk hatékony volt, rengetegszer szereztünk labdát az ellenfél térfelén. A nemzetközi színtéren az a célunk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, irányítsuk a meccset. Nekem jól ment a játék, sikerült megvalósítanom az edzői utasításokat. Bár a nyáron nem jutott sok időm a kikapcsolódásra, annyi előny származik belőle, hogy nem zökkentem ki, megmaradt a formám, és az erőnlétem is rendben van.”

A kétszeres válogatott középpályásnak megannyi játékossal kell megküzdenie a csapatba kerülésért: Anderson Esiti, Sigér Dávid, a kölcsönből visszatérő Stjepan Loncar, a sérüléséből visszatérőben lévő Muhamed Besic, illetve a nyári szerzemények közül Mohammed Abu Fani, Cebrail Makreckis és Mohamed Ali ben Romdan is bevethető a posztján.

Baráth Péter akcióban (Fotó: Török Attila)
Baráth Péter akcióban (Fotó: Török Attila)

 

„A Fradiban nagy a konkurencia, presztízskérdés a játékosoknak, hogy ki kap szerepet, versenyhelyzet van minden poszton, de így hozhatjuk ki magunkból a legtöbbet a meccseken. Az edzéseken mindenki hajt, a régebben itt futballozók szeretnék megtartani a helyüket, az újak pedig a bekerülést célozzák meg, úgyhogy természetes helyzet, hogy a vérfrissítést követően dolgozik a bizonyítási vágy. A csapatban sok az új játékos, velük szemben annyi előnyöm van, hogy immár fél éve a Ferencváros tagja vagyok. Egyre inkább összeszokik a társaság, és mivel mindenki segítőkész, zökkenőmentes az érkezők beilleszkedése. Éles a verseny a csapatba kerülésért, élvezem, hogy ilyen körülmények között készülhetek.”

A 21 éves középpályás elmondta, elkezdtek foglalkozni a Klaksvíkkal, de a részletes elemzés még hátravan.

„Hogy milyen taktikai elképzeléssel vágunk neki a feröeri meccsnek, arra a következő edzéseken derül fény, de az biztos, hogy idegenben is győzni kell, nem lehet rossz hatással ránk az esélyesség. Előnyből szeretnénk várni a visszavágót, amihez kemény, összeszedett játékra lesz szükségünk, nem vehetjük félvállról a párharcot. Korábban nem játszottam még nemzetközi kupameccset, izgatottan várom, hogy ezen a színtéren is átessek a tűzkeresztségen – többek között ezért is örülök, hogy a Ferencvárosban folytathatom a kölcsönjáték után. Jól érzem magam a klubnál, a társak befogadtak, beilleszkedtem, jó, hogy maradhattam. Az idény vége felé körvonalazódott, hogy számítanak rám, a hír feldobott, ugyanis ezért küzdöttem a tavasszal. Szeretnék minél többet kihozni magamból. Az is hajt, hogy állandó jelleggel meghívást kapjak a válogatottba, és a közelmúltban elért sikerekhez fogható eredményeket érjünk el.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik