Fehérvár: felbontották Georgi Milanov szerződését

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 16:46
A Mol Fehérvár bejelentette, hogy szerződést bontott Georgi Milanovval, aki 2018  szeptemberétől csaknem két évet töltött el a székesfehérvári klubnál.

Milanovot hétfőn Futács Márkóhoz és Elek Ákoshoz hasonlóan kitette az első csapat keretéből Márton Gábor vezetőedző.kitette az első csapat keretéből Márton Gábor vezetőedző.

A bolgár középpályás összesen 64 tétmérkőzésen lépett pályára piros-kékben, és hét gólt szerzett.

A Nemzeti Sport információi szerint Milanov a görög PAOK-kal tárgyal, Szalonikiben folytathatja pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Evandro da Silva(brazil, CSZKA Szófia – Bulgária), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Futács Márkó, Georgi Milanov (bolgár, szabadon igazolható, PAOK – Görögország?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik