Férfi kosár Eb: botrány Grúziában, hazamehetnek a törökök

Vágólapra másolva!
2022.09.05. 11:16
null
Nem állíthatjuk, hogy nyugodt mérkőzés lett volna... (Fotó: fiba.basketball)
Tömegverekedés és botrány tört ki vasárnap a férfi kosárlabda Európa-bajnokság tbiliszi csoportjában a Grúzia–Törökország mérkőzés után – közölte az MTI.

A német Bild napilap tájékoztatása szerint az történt, hogy kétszeri hosszabbítás után 88–83-as grúz győzelemmel végződött meccs negyedik negyedében a Philadelphia 76erst erősítő török Furkan Korkmaz és az őt szabálytalanul szerelő grúz Duda Sanadze összeakaszkodott egymással a parketten. Közben az órát nem állították le, és 22 másodperc eltelt a találkozóból, a nézők pedig poharakkal és különféle tárgyakkal kezdték el dobálni a vendégjátékosokat.

A két kosarast a játékvezető kiállította, majd Ömer Onan, a török szövetség alelnöke szerint amikor Furkan bement az öltözőfolyosóra, a találkozóra nem nevezett hazai játékosok, valamint rendőrök támadtak rá.

„A mérkőzés után aztán mintegy harminc rendőr rontott ránk, és bármilyen hihetetlen, de összecsaptunk a grúz rendőrséggel” – közölte Onan, hozzátéve, már jelezte az esetet a nemzetközi szövetségnek (FIBA).

A törökök követelik a belső kamerarendszer felvételeinek a kiadását, ellenkező esetben az alelnök szerint hazautaznak az Eb-ről.

„Kezdettől fogva katasztrofálisak voltak az itteni körülmények, 45 perc alatt értünk a hoteltől a csarnokig úgy, hogy a rendőrök sem segítettek az odajutásban” – jelentette ki Onan.

A török szövetség emellett óvást nyújtott be a FIBA-hoz a játékidőhöz szabályellenesen hozzászámított 22 másodperc miatt.

Három forduló után a törökök 2/1-es győzelmi mérleggel másodikok, míg a házigazdák 1/2-vel ötödikek a tbiliszi csoportban.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik