Női kézilabda: itt a magyar keret az olimpiai felkészülésre!

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.06.08. 12:12
null
Szöllősi-Zácsik Szandra is készülhet az olimpiára (Fotó: Török Attila)
Elek Gábor szövetségi kapitány kihirdette a magyar női kézilabda-válogatott 19 fős keretét a június 21-én kezdődő olimpiai felkészülésre. A tokiói olimpiára 14 játékos, valamint egy tartalék nevezhető be.

 

Ahogy az várható volt, a márciusi olimpiai selejtezőt sikerrel megvívó keret alkotja ezúttal is a névsort. Az egyetlen változás, hogy a védő-specialista Csiszár-Szekeres Klára helyett a debreceni beálló, Bordás Réka került be. A 23 éves játékos eddig még nem lépett pályára a felnőttválogatottban.

„Miután az olimpiára csupán tizennégy játékos, valamint egy tartalék nevezhető, így sajnos védekező- vagy támadó specialistákkal még jobban bekorlátoznánk a lehetőségeinket. Nagyon sajnálom, hogy emiatt Csiszár-Szekeres Klára kimaradt a keretből, de úgy érzem, hogy egy kisgyermekes anyukával nem tehettük volna meg, hogy végigcsinálja a felkészülést, majd itthon marad. Ezt természetesen megbeszéltem magával a kimaradó érintettel is a kerethirdetést megelőzően” – mondta el Elek Gábor szövetségi kapitány az mksz.hu-nak.

A kerettagok közül Kovacsics Anikó és Szöllősi-Zácsik Szandra bajlódik vállsérüléssel, de a korábbi hírek szerint mindkettejük esetében megvan rá az esély, hogy elkezdhetik a felkészülést a társaikkal. A klubcsapatban mutatott forma alapján a szélsőknél akár Faluvégi Dorottya vagy átlövőben Kovács Anna behívása is szóba jöhetett volna, de az említett cserén túl más változás nem történt a névsorban.

Ha azt nézzük, hogy a tartalékkal együtt összesen 15-en lehetnek ott az olimpián, akkor a mostani játékosok közül még négyen esnek ki. A posztonkénti létszám alapján várhatóan két beálló maradhat ki, valamint a kapus, jobbátlövő, irányító posztok közül kettőből egy-egy fő. Már ha nem azt választjuk, hogy egy jobbszélsővel futunk neki a tornának, mert adott esetben az egyik jobbátlövő is tehermentesíteni tudja Lukács Viktóriát.

„Az olimpiai felkészülésünk négy részre tagolódik, Balatonbogláron kezdünk, majd néhány napra Székelyudvarhelyre utazunk, úgy érzem, fontos, hogy a legkiemelkedőbb verseny előtt tovább erősítsük a magyarságtudatunkat, és megmutassuk magunkat az anyaországon kívül is. Ezt követően Siófokon dolgozunk tovább, a többi között három felkészülési mérkőzéssel, végül Tokióban hangolódunk rá a játékokra, ahol még egy edzőmeccs vár ránk, Norvégia ellen” – tette hozzá az FTC edzője a programról.

A konkrét menetrendre lefordítva ez azt jelenti, hogy a magyar együttes június 21-én Balatonbogláron kezdi meg a felkészülést, majd június 28-án Székelyudvarhelyen folytatja a munkát, július 4-étől Siófokon zajlanak az edzések. A mieink a Balaton-parti városban július 6-án Montenegró, július 9-én és 12-én Brazília ellen játszanak felkészülési találkozót.

A csapat július 16-án utazik ki Tokióba, ahol akklimatizáció, és további felkészülést követően első csoportmérkőzését július 25-én játssza, Franciaország ellen.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT BŐ OLIMPIAI KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szikora Melinda (Siófok KC)
Jobbszélsők: Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Siófok KC), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (Siófok KC)
Irányítók: Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Kisfaludy Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóvízi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (MTK Budapest)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Szövetségi kapitány: Elek Gábor
Edző: Danyi Gábor
Szakmai tanácsadó: Görbicz Anita

AZ OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉS MENETRENDJE
Június 21–26.: Balatonboglár, Nemzeti Kézilabda Akadémia
Június 28.–július 2.: Székelyudvarhely
Július 4–13.: Siófok
Július 16.: utazás Tokióba

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK, SIÓFOK
Július 6., 18.15: Magyarország–Montenegró
Július 9., 18.30: Magyarország–Brazília
Július 12., 16.00: Magyarország–Brazília

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI AZ OLIMPIÁN
Július 25., 21.30: Magyarország–Franciaország (magyar idő szerint 14.30)
Július 27., 11.00: Magyarország–Brazília (magyar idő szerint 4.00)
Július 29., 19.30: Magyarország–Orosz csapat (magyar idő szerint 12.30)
Július 31., 19.30: Magyarország–Spanyolország (magyar idő szerint 12.30)
Augusztus 2., 16.15: Magyarország–Svédország (magyar idő szerint 9.15)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik