Női kézi: a Fradi a bajnoki után a kupában is elkapná a Győrt

Vágólapra másolva!
2015.03.25. 16:31
A női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének csapatai közül három jelenleg is versenyben van egy-egy európai kupasorozatban: a Győri Audi ETO a Bajnokok Ligája negyeddöntőben, az FTC-Rail Cargo Hungaria a KEK-elődöntőben, az Érd az EHF-kupa elődöntőjében szerepel a következő hetekben. Színvonalas eseményre van tehát kilátás a hétvégén, amely előtt a négy vezetőedző, és Vetési Iván, az MKSZ elnöke mondta el várakozásait.

Vetési Iván MKSZ-elnök is kiemelte az esemény rangját: „Igazi elit mezőny csap össze a trófeáért Győrött, hiszen a címvédő, kétszeres BL-győztes házigazda Audi ETO az idén is harcba száll a Bajnokok Ligája-győzelemért, az FTC-Rail Cargo Hungaria KEK-elődöntőre készül, míg az Érd az EHF-kupában jutott be a legjobb négy közé. Üde színfolt a mezőnyben az MTK-Budapest csapata, amely nyilvánvalóan szeretné megnehezíteni ellenfelei dolgát. A mezőnyt elnézve tehát nem csupán a Magyar Kupa négyes döntőjéről beszélhetünk, hanem egyfajta európai Szuperkupa-erősségű eseménynek lehetünk tanúi a hétvégén.″Vetési Iván MKSZ-elnök is kiemelte az esemény rangját: „Igazi elit mezőny csap össze a trófeáért Győrött, hiszen a címvédő, kétszeres BL-győztes házigazda Audi ETO az idén is harcba száll a Bajnokok Ligája-győzelemért, az FTC-Rail Cargo Hungaria KEK-elődöntőre készül, míg az Érd az EHF-kupában jutott be a legjobb négy közé. Üde színfolt a mezőnyben az MTK-Budapest csapata, amely nyilvánvalóan szeretné megnehezíteni ellenfelei dolgát. A mezőnyt elnézve tehát nem csupán a Magyar Kupa négyes döntőjéről beszélhetünk, hanem egyfajta európai Szuperkupa-erősségű eseménynek lehetünk tanúi a hétvégén.″

Elek Gábor, az FTC vezetőedzője kiemelte: „A döntőbe jutás mindenképpen kötelező számunkra Győrben. Azon leszünk, hogy ott is meg tudjuk ismételni a hazai mérkőzésen nyújtott játékunkat és eredményességünket. Arra készülünk, hogy minél közelebb kerüljünk a kupához.”

Az Érd vezetőedzője, Szabó Edina így készíti csapatát a hétvégére: „A klub történetében először jutottunk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, ami a csapatnak és Érd városának is nagy dicsőség. Fontos verseny számunkra a Magyar Kupa, amelyben célunk a minél jobb eredmény elérése, az európai kupaindulást jelentő hely megszerzése. Az elmúlt hetekben sűrűn követték egymást a mérkőzések, így most elsősorban a játékosok fizikai felfrissítése a feladatunk. A szombati elődöntő, és a vasárnapi helyosztó között nagyon kevés az idő, nehéz a játékosok regenerációját biztosítani, de ez a többi csapatra is érvényes természetesen.”

Az MTK tisztes helytállásra készül, minden teher nélkül: „A papírforma nem ad nekünk esélyt a hétvégére. Mindegyik csapattal játszottunk már kétszer, minden alkalommal vereséget szenvedtünk. Ha a játékosállományokat nézzük, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. Úgy készülünk, hogy tisztességesen helytálljunk, de a fő cél inkább az, hogy felkészüljünk a rájátszás mérkőzéseire. Április tizenegyedikén a Mosonmagyaróvár, huszonötödikén a Vác, május másodikán a Szeged ellen játszunk, majd jönnek a visszavágók. Szeretnénk bennmaradni az NB I-ben” – mondta el Stranigg Ferenc vezetőedző.

Ambros Martín, a Győri Audi ETO vezetőedzője az alábbiak szerint készül: „Igazán érdekesnek és színvonalasnak ígérkezik a hétvége, hiszen a négy csapatból három versenyben van az európai kupasorozatokban, és ez nagy dolog, ez a magyar kézilabda erejét mutatja. Az ETO életében fontos szerepe lesz ennek a tornának, hiszen a BL-sorozatban az év legfontosabb meccsei előtt állunk, és ezek a mérkőzések is nagyon jól szolgálják a csapat összeérését. A válogatott hét során az otthon maradó játékosaink két nap pihenőt követően a junior-ifi csapattal edzettek, délelőtt inkább fizikai felkészítés zajlott, délután kézilabda. Ennek célja, hogy a játékosok formában maradjanak, és a válogatottak visszatérését követően azonos edzettségi szinten legyen a teljes csapat. Szerencsére a válogatott játékosaink egészségesen és fitten tértek haza, és a négyes döntő hetében folytatni tudtuk a céltudatos felkészülést, fizikai és taktikai értelemben is.”

A Török Bódog női Magyar Kupa négyes döntőre jegyek vásárolhatók személyesen a győri Látogatóközpontban (Baross u. 21.), vagy online a www.jegymester.hu oldalon, továbbá a helyszínen is. A jegyek ára szombatra egységesen 1500 Ft, vasárnapra 4000 Ft.

NŐI KÉZILABDA
TÖRÖK BÓDOG NŐI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ (GYŐR)

ELŐDÖNTŐ (március 28., szombat)
15.45: FTC-Rail Cargo Hungaria–MTK-Budapest
17.45: Győri Audi ETO KC–Érd
HELYOSZTÓK (március 29., vasárnap)
13.45: A 3. helyért
15.45: Döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik