Utánpótlás: Halász és Homonnai voltak a legjobbak 2016-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 17:46
Halász Bence kalapácsvető és Homonnai Luca kajakos érdemelte ki a 2016-os év legjobb utánpótlás sportolója címet, az elismerést a péntek délután rendezett Héraklész Díjátadó Gálán vették át.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának rendezvényén a tavalyi esztendő korosztályos és felnőtt Európa- és világbajnokságain, valamint a riói olimpián legeredményesebben szereplő utánpótláskorú versenyzőket és edzőiket részesítették elismerésben.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében emlékeztetett rá, hogy a 2001 óta működő Héraklész Program húsz sportágban segíti a legtehetségesebb 14-23 év közötti fiatal sportolók felkészítését és versenyeztetését. Hozzátette: a programban jelenleg összesen 1450 ifjú sportoló érintett, akik közül pénteken 14 sportág 42 versenyzőjét és 30 edzőjét díjazták. Kiemelte azt is, hogy a programban támogatott fiatalok nemzetközi eredményessége folyamatosan növekszik, a riói ötkarikás játékokon pedig a magyar csapat 74 százaléka került ki a héraklészesek közül.

A férfiaknál Halász Bence azzal végzett az élen, hogy a junior atlétikai világbajnokságon kalapácsvetésben aranyérmet nyert. Azt a Kopasz Bálintot előzte meg, akivel a tavalyi gálán is osztoztak az első két helyen – csak éppen fordított sorrendben.

A nőknél Homonnai Luca annak köszönheti összetett elsőségét, hogy a tavalyi ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon három aranyérmet gyűjtött be, ezzel az egész viadal legeredményesebb versenyzője lett.

A két-négy fős, úgynevezett kiscsapatok versenyében a férfiaknál a Bányai Zsombor, Bakos Bálint, Esztergályos Patrik, Siklósi Gergely összeállítású, junior Európa-bajnok és vb-második férfi párbajtőr válogatott, míg a nőknél a Gazsó Alida Dóra, Homonnai Luca, Pupp Noémi, Racskó Fruzsina alkotta ifjúsági vb-aranyérmes női kajak négyes lett a legjobb.

A nagy csapatoknál ismét csak egy díjat osztottak ki, itt az ifjúsági világbajnokságon bronzérmes férfi vízilabda-válogatott tagjai vehették át az elismerést.

Az összetett legjobbak
Férfiak:
1. Halász Bence (kalapácsvető)
2. Kopasz Bálint (kajakos)
3. Siklósi Gergely (párbajtőrvívó)

Nők:
1. Homonnai Luca (kajakos)
2. Késely Ajna (úszó)
3. Gercsák Szabina (cselgáncsozó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik