NOB: online edzéssel ünneplik az olimpiai világnapot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 10:33
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a világ legnagyobb online edzését szervezi a sport és az olimpizmus keddi ünnepnapján.

A NOB élő, Instagramon és az Olympic Channelen elérhető, számos olimpikont felvonultató tréninggel készült a június 23-i világnapra.

Amióta a koronavírus-járvány otthon maradásra kényszerítette a világot és a tokiói játékokat el kellett halasztani, több mint 50 ország csaknem ötezer olimpiai sportolója vett részt a NOB #StayStrong, #StayActive és #StayHealthy kampányában, amelynek keretében napi edzéseket tartottak, tippeket és trükköket osztottak meg az egészség megőrzése érdekében, az ép testben ép lélek jelmondat jegyében. A különböző digitális anyagok 243 millió emberhez jutottak el, a 2020-as olimpiai világnap pedig új szintre emeli a kampányt – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján.

„Az olimpiai világnap ünneplése merőben eltér az előző évekétől, ugyanakkor üzenetünk, mely szerint a sport ereje reménnyel és optimizmussal tölt el mindenkit, még fontosabb. Gyűljünk össze és használjuk a sport erejét az elhalasztott 2020-as tokiói olimpiai játékok előkészítésére, az emberiség szolidaritásának és ellenállásának megnyilvánulására!” – idézte az olimpia.hu oldal Thomas Bach NOB-elnököt.

A programok népszerűsítésében az egész olimpiai mozgalom részt vesz, a NOB és partnerei, beleértve a tokiói, pekingi, párizsi és Los Angeles-i szervezőbizottságokat, a nemzetközi szövetségeket és a szerződött közvetítőket, mind arra buzdítanak, hogy minél többen vegyenek részt a virtuális edzésen.

Az olimpiai világnapot 1948-ban ünnepelték először a modern kori olimpiai mozgalom 1894. június 23-i születésére emlékezve. A cél az, hogy kortól, nemtől vagy fittségtől függetlenül mindenki sportoljon és részesévé váljon az olimpiai értékeknek.

„Egy csónakban evezünk. A globális koronavírus-járvány miatt mindannyiunkat nagy bizonytalanság vesz körbe a jövőt illetően” – mondta Thomas Bach, hozzátéve, hogy a nehéz időkben különösen szükség van az olimpiai értékekre, a barátságra, a tiszteletre és szolidaritásra.

„Az olimpiai láng a fény annak a sötét alagútnak a végén, amelyen most áthaladunk. Ezt az üzenetet közvetítjük az olimpiai világnapon. Maradjatok erősek, aktívak és egészségesek! Az olimpia szellemében kívánok mindenkinek csodálatos 2020-as olimpiai világnapot” – zárta üzenetét a NOB első embere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik