Az Év Sportolója Gála: hárman is duplázhatnak a legjobb edzők közül

Vágólapra másolva!
2023.01.05. 08:10
null
Bíró Attila (jobbra) tavaly az Év csapatának választott női vízilabda-válogatott díjának örülhetett, Marco Rossi labdarúgó szövetségi kapitány pedig 2020-ban lett az Év edzője (Fotók: Török Attila, Nemzeti Sport)
Nyolc év óta egy kategóriát képeznek a klubedzők és a szövetségi kapitányok, és két éve a fogyatékos sportolókkal foglalkozó szakemberek is az abszolút versenyben vettek részt.  


Az edzők kategóriájával 1985-ben bővült ki az 1958-ban útjára induló, idén 65. alkalommal kiírt Év sportolója választás, és már a kezdetekkor dilemma elé állította a szavazójogukkal élő sportújságírókat, hogy miként hasonlítható össze a klubedzők és a szövetségi kapitányok munkássága. Pláne úgy, hogy elsőként rögtön a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mezey György nyerte el a díjat. A szavazást kiíró Magyar Sportújságírók Szövetsége aztán 1995-ben kettébontotta a két kategóriát, külön választottak legjobb edzőt és legjobb szövetségi kapitányt, ám 2015-ben újra egyesült a kettő, miután a szövetség új vezetősége úgy érvelt: így még értékesebb a győzelem.

2020 óta már a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzőket sem díjazzák külön, mint 2015 és 2020 között, ők is az Év edzője kategóriában méretnek meg, közülük idén a tízes listára Pruzsina István parakajakedző – mások mellett a tavaly az év fogyatékos sportolójának választott és most is jelölt Kiss Péter Pál trénere – került fel, de a legjobb három közé már nem jutott be.

Ábécérendben haladva az első jelölt az Év edzője díjra Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki 2015 óta irányítja a csapatot, amely azóta két olimpián, két világbajnokságon és három Európa-bajnokságon jutott be az elődöntőbe. A 2021-re halasztott tokiói olimpia bronzérméhez képest a tavaly májusi budapesti világbajnokságon ezüstöt nyert úgy, hogy az évek óta egyeduralkodónak számító amerikai csapat ellen is volt nyerési esélye a végig rendkívül izgalmas döntőben. Bíró Attila csapata a vb-ezüst után, tartalékos összeállításban, néhány kulcsember nélkül is ötödik lett a spliti Európa-bajnokságon, majd november elején csak szétlövésben maradt alul a spanyolokkal szemben a tenerifei világliga-szuperdöntőben.

„Hatalmas elismerés, kitűnő visszajelzés a munkánkról, hogy a női vízilabda évről évre képviselteti magát a gálán   – mondta lapunk megkeresésére Bíró Attila.Tavaly a hagyományos csapatsportágakban az év csapatának választottak meg bennünket, jólesik, hogy ezúttal engem jelöltek a díjra az edzők között. Izgalmas, emelkedett hangulatú este lesz különleges kulisszák között, üdítő változatosság, hogy ezúttal a melegítő-farmer kombináció helyett alkalomhoz illő öltözetben, elegánsan jelenünk meg. Nincs kétségem afelől, hogy Marco Rossi kapja az elismerést, fantasztikus munkát végzett a labdarúgó-válogatottal.”

Ezúttal két (pontosabban három) olyan jelölt is van a háromban, aki másodszor nyerheti el a trófeát, hiszen versenyben van még a 2018-ban győztes Bánhidi Ákos, Csang Csing Lina páros, a rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott edzői, mint ahogy a 2020-ban a díjat elnyerő Marco Rossi, futballválogatottunk olasz szakvezetője is.

A négy évvel ezelőtt győztes Csang Csing Lina, Bánhidi Ákos duó alighanem utoljára került be együtt a díjazottak közé... (Fotó: Török Attila)
A négy évvel ezelőtt győztes Csang Csing Lina, Bánhidi Ákos duó alighanem utoljára került be együtt a díjazottak közé... (Fotó: Török Attila)


Kezdve a Bánhidi, Csang Csing Lina párossal: az általuk irányított válogatott 2022-ben Pekingben Liu Shaoang révén egyéni téli olimpiai aranyérmes lett, ugyanazon az olimpián három érmet, hat pontszerző helyet szerzett, az olimpiai pontokat tekintve is magyar csúcsot állított fel a téli játékokon.

„Közhely, mégis muszáj ezzel kezdenem: rendkívül megtisztelő újra a legjobb három között lenni, ráadásul ilyen fantasztikus edzők társaságában, olyan országban, ahol ennyire sok magasan képzett és rendkívül jó tréner dolgozik, és olyan országban, amelyik az egy főre jutó olimpiai aranyérmek tekintetében az élen jár  – fogalmazott a párosból a lapunknak megszólaló Bánhidi Ákos.  Bekerülni egy ilyen szavazás során a legjobb három közé hatalmas megbecsülést jelent, ennek megfelelően is kezelem ezt az elismerést. Mert bár nekünk mindig a versenyzőinktől kapott visszaigazolások a legfontosabbak, szívet melengető az is, amikor a sportot elemzőktől, a sport világában jártas újságíróktól kapunk visszacsatolást.”

Az Év edzője díj harmadik várományosa Marco Rossi. A magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitánya tavaly az első magyar kapitány lett, aki négygólos győzelmet aratott Angliában, és aki mindössze négy hónapon belül a Nemzetek Ligájában nyerni tudott idegenben az angol és a német válogatott ellen is. Ő az első szövetségi kapitány, akinek a csapatát az első kalapból húzták ki egy nagy torna (a 2024-es Európa-bajnokság) selejtezője előtt. A görögök elleni mérkőzésen megszületett a 22. győzelme, ilyen sokszor még senki sem nyert nemzeti tizenegyünkkel ebben az évszázadban.

„Mindig rendkívül megtisztelő, ha valakit az Év edzője díjra jelölnek, egy olyan országban pedig, mint Magyarország, amely nagyon sok sportágban sikeres, még ennél is nagyobb megtiszteltetés  – mondta Marco Rossi a Nemzeti Sportnak. – Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy ilyen fantasztikus edzők társaságában lehetek jelölt. Bárki is nyer, a díj biztosan jó helyre kerül. Egyben szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindegyik kategória minden jelöltjének gratuláljak, és további sok sikert kívánjak!”

AZ EDDIGI GYŐZTESEK

Az Év edzője
1985: Mezey György (labdarúgás)
1986: Széchy Tamás (úszás)
1987: Széchy Tamás
1988: Széchy Tamás
1989: Török Ferenc (öttusa)
1990: Széchy Tamás
1991: Kiss László (úszás)
1992: Kiss László
1993: Kiss László
1994: Széchy Tamás
1995: Ludasi Róbert (kajak-kenu)
1996: Kiss László
1997: Kiss László
1998: Németh Pál (atlétika)
1999: Kiss László
2000: Sári Nándor (kajak-kenu)
2001: Fábiánné Rozsnyói Katalin (kajak-kenu)
2002: Fábiánné Rozsnyói Katalin
2003: Fábiánné Rozsnyói Katalin
2004: Fábiánné Rozsnyói Katalin
2005: Fábiánné Rozsnyói Katalin
2006: Fábiánné Rozsnyói Katalin
2007: Kuharszky Zoltán (tenisz)
2008: Turi György (úszás)
2009: Mocsai Lajos (kézilabda)
2010: Kovács István (torna)
2011: Csipes Ferenc (kajak-kenu)
2012: Széles Sándor (úszás)
2013: Shane Tusup (úszás)
2014: Shane Tusup
2015: Dárdai Pál (labdarúgás)
2016: Shane Tusup
2017: Shane Tusup
2018: Bánhidi Ákos és Csang Csin Lina (rövid pályás gyorskorcsolya)
2019: Varga Zsolt (vízilabda)
2020: Marco Rossi (labdarúgás)
2021: Decsi András (vívás)

 

Az Év szövetségi kapitánya
1995: Vajda Vilmos (kajak-kenu)
1996: Széchy Tamás (úszás)
1997: Szántó Imre (ökölvívás)
1998: Angyal Zoltán (kajak-kenu)
1999: Kemény Dénes (vízilabda)
2000: Kemény Dénes
2001: Angyal Zoltán
2002: Angyal Zoltán
2003: Kemény Dénes
2004: Kemény Dénes
2005: Faragó Tamás (vízilabda)
2006: Angyal Zoltán
2007: Angyal Zoltán
2008: Kemény Dénes
2009: Egervári Sándor
2010: Kiss László (úszás)
2011: Storcz Botond (kajak-kenu)
2012: Mocsai Lajos (kézilabda)
2013: Benedek Tibor (vízilabda)
2014: Storcz Botond

 

Az Év fogyatékos sportolókkal
foglalkozó edzője

2015: Galambos Zsolt (kosárlabda)
2016: Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás)
2017: Beliczay Sándor
2018: Beliczay Sándor
2019: Szabó Álmos (úszás)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik