Rali ob: Herczig több mint egy év után nyert futamot

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2014.06.15. 21:47
null
Herczig Norbert a murvás szakaszon taktikusan versenyzett (Fotó: Dudás Endre)
Herczig Norbert a gyorsasági szakaszok felét megnyerte Székesfehérváron (hármat murván, hármat aszfalton), s több mint egy év után újra futamgyőzelmet aratott a rali országos bajnokságon. (A korábbi abszolút bajnok legutóbb a 2012-es idényzáró Baranya-kupán nyert.)

 

Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: murvás és aszfaltos nap (ez kuriózum, az utóbbi években nem nagyon volt példa vegyes talajú viadalra), végsőkig kiélezett küzdelem és rengeteg néző – a fentieken kívül nem is kell sok egy jó versenyhez. Nos, az első nap végén ott hagytuk abba beszámolónkat, hogy Krózser Menyhért vezet az összetettben, ám előnye mindössze 7.1 másodperc volt Hercziggel szemben, ezért várható volt, hogy a „meccs” még tartogat meglepetéseket.

Krózser az első körben (három szakaszon) még megőrzött valamicskét előnyéből, utóbb azonban fejet kellett hajtania. „A második kör elején magamra ijesztettem egy kicsit, mert nagy sebességnél lecsúsztunk az útról, úgyhogy kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, az utolsó szakaszon pedig ötödik fokozatban maradt a váltó, úgyhogy amiatt veszítettünk” – mondta Krózser, aki a második hely miatt sem volt boldogtalan, sőt…

A legboldogabb azonban Herczig volt: „Kijárt már a csapatnak ez a győzelem, sokat dolgoztunk érte! Az első, murvás napon igyekeztünk taktikusan versenyezni, vigyázni az autóra, ugyanakkor jó tempót is diktálni. Aszfalton az első körben felmértük a viszonyokat, a másodikban pedig már a saját tempónkat tudtuk autózni, így sikerült megnyernünk a futamot. Skodálatos nap volt” – sütötte el kedvenc szóviccét Herczig.

A magyar bajnoki címvédő Kazár Miklós lett a harmadik, aki nehezen találta meg az összhangot az új Ford RRC-vel aszfalton (sőt, az első szakaszon úgy magára ijesztett néhányszor, hogy nem is gondolta volna, érezhet még ilyet), a harmadik helyet és az összetett vezetést azonban így is sikerült megtartania.

SZÉKESFEHÉRVÁR-RALI, AZ OB 2. FUTAMA
Abszolút végeredmény:
1. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Rally Team Hungária, Skoda Fabia S2000) 1:17:06.4, 2. Krózser, Papp (MHH Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 26.7 másodperc hátrány, 3. Kazár, Szőke (Maximmun Racing, Ford Fiesta RRC) 40.4 mp h.
Az ob állása 2 futam után (nem hivatalos): 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás 40 pont, 2. Herczig, Bacigal 33, 3. Botka, Mihalik (Botka Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 22

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik