Edzősors: 73 évesen befejezi a legendás angol edző, Neil Warnock

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.04.09. 15:40
null
Neil Warnock 42 év után fejezi be az edzői pályafutását (Fotó: AFP)
42 éves edzői pályafutás után, 73 éves korában bejelentette visszavonulását Neil Warnock. A szakember korábban a Sheffield Unitedet, a Cardiff Cityt és a Queens Park Rangerst is a Premier League-be vezette.

 

 

A 73 éves szakember – aki legutóbb az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough-t irányította – az angol „Soccer Saturday", avagy „Szombati Labdarúgás"című műsorban jelentette be, hogy befejezi pályafutását.

Neil Warnock több mint 1600 mérkőzésen vállalt szerepet edzőként – ezzel ő a rekorder az angol labdarúgás történetében –, nyolcszor jutott fel csapatával magasabb osztályba. Az angol élvonalba három együttest, a Sheffield Unitedet, a Queens Park Rangers-t és a Cardiff Cityt sikerült feljuttatnia.

„Úgy érzem, hogy elérkezett az idő, hogy ennek az idénynek a végén befejezzem a pályafutásom, ami – érzésem szerint – jól sikerült. Élvezni akarom azokat a dolgokat, amiket az elmúlt években nem tudtam. Több időt töltök a családommal, a kutyáimmal, és biciklizni is van időm" – mondta a Sky Sports műsorában Warnock. Hozzátette, nem veszítette el a futball iránti szenvedélyét, de amikor azt látja, hogy a barátai már egészségügyi problémákkal küzdenek, akkor úgy érzi, minél több időt kell a családjával töltenie.

Neil Warnock a Gainsborough Trinity és a Burton Albion kispadján kezdte karrierjét, majd irányította a Notts Countyt, a Huddersfieldet és a Plymouth Argyle-t is. A Premier League-ben elsőként a Sheffield Uniteddel próbálhatta ki magát, miután a 2005–2006-os idénybe az élvonalba vezette az együttest, a 2010–2011-es kiírásbanpedig ugyanezt megismételte a QPR-ral is. A 2017–2018-as évadban nagy meglepetésre a Cardiff Cityvel is sikerült elérnie a legmagasabb angol osztályt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik