NHL: a San Jose és a Colorado is folytatta kiváló szériáját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 07:01
null
Tomás Hertl (fehérben) góljával szerzett vezetést a San Jose az Ottawa ellen (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport éllovasa, a San Jose Sharks idegenben 5–2-re nyert az Ottawa Senators ellen, így 12. mérkőzésén már a tizedik győzelmét aratta ebben a szezonban. Folytatta kiváló sorozatát a Colorado Avalanche is, amely a Winnipeg Jetset győzte le 3–2-re, ezzel 11 meccs után szintén tíz sikert számlál.

 

Vasárnap öt mérkőzéssel folytatódtak az NHL küzdelmei, s pályára lépett a kiváló formának örvendő San Jose Sharks, valamint a Colorado Avalanche is.

A „cápák” már szűk hét perc után kétgólos előnybe kerültek az Ottawa ellen, amely azonban az utolsó harmadra nyílttá tette a meccset, hiszen Marc Methot 30. percben szerzett góljának köszönhetően egy gólra felzárkóztak a hazaiak.

A harmadik játékrész elején ugyanakkor újfent a vendégeknek jött ki a lépés, James Sheppard és Joe Pavelski hat perc alatt eldöntötte a meccs sorsát, így a San Jose továbbra is vezeti a Nyugati főcsoportot.

De csak egy pont előnnyel, hiszen a Colorado Avalanche sem hibázott, egygólos győzelmet aratott hazai pályán a Winnipeg ellen, annak ellenére, hogy a harmadik harmad kezdetén még a Jets vezetett.

A hajrában azonban Jan Hejda és Paul Stastny is bevette Al Montoya kapuját, ezzel a coloradói együttes sorozatban a negyedik mérkőzését is megnyerte.

A Nyugati konferencia harmadik helyezettje, az Anaheim egy góllal nyert a Columbus vendégeként, míg a Tampa Bay és a Los Angeles szétlövés után kaparintotta meg a győzelmet.

NHL, ALAPSZAKASZ
Florida Panthers–Tampa Bay Lightning 3–4 – szétlövés után
Ottawa Senators–San Jose Sharks 2–5
Columbus Blue Jackets–Anaheim Ducks 3–4
Colorado Avalanche–Winnipeg Jets 3–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–1 – sz. u.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik