Női vízi: A teljesítményem is azt mutatta, hogy ideje abbahagyni – Kisteleki

– Most, hogy sokadik interjújában beszél a visszavonulásáról, kezdi elhinni, hogy tényleg vége?
– Szerintem ez nem olyasmi, amit néhány nap alatt fel lehet fogni. Ez a harmadik nyaram, amikor nem vagyok válogatott, azaz hosszabb szünet vár rám, szóval valószínűleg majd augusztus-szeptemberben lesz furcsa, hogy nem megyek edzésre. Bár ki tudja, talán nem is lesz furcsa.

– Hogyan élte meg az utolsó mérkőzését?
– Már reggel izgulni kezdtem, pedig akkor még nem volt biztos, hogy az lesz az utolsó meccs, hiszen ha nyerünk a BVSC ellen, következett volna még egy mérkőzés a bronzéremért. Ugyanakkor az biztos volt, hogy a Népligetben nem játszom már többet, így meghívtam a családtagjaimat, barátokat, szóval mindenkit, aki fontos nekem. S hogy milyen szépségeket ad az élet, 1987-ben a Ferencvárosban kezdtem el úszni, majd harmincegy évvel később ugyanabban a klubban fejeztem be. Köszönettel tartozom az FTC-nek, hogy egy évvel meghosszabbította a pályafutásomat, és ilyen csodálatos közegben hagyhattam abba az élsportot.

– Nem bánta meg ezt az újabb idényt? Hiszen már az előző után lehetett hallani, hogy talán befejezi.
– Abszolút nem, az előbb említett okok sokat számítottak, plusz Gerendás György személye miatt is óriási motivációt jelentett az újabb idény.

– Mikor döntötte el, hogy nem lesz több?
– Néhány héttel ezelőtt mondtam ki, hogy vége. Nyilván a korom miatt is, pénteken leszek harmincöt éves. Vicces egyébként, nyolc-tíz évvel ezelőtt kérdezgették, hogy szerintem hány éves korig lehet vízilabdázni, én meg a választ át sem gondolva vágtam rá: harmincötig! Erre tessék, három nappal a születésnapom előtt a befejezésről beszélgetünk. Számított, hogy egy nappal az idei anyák napja előtt játszottam utoljára – a kislányomnak, Zoénak nem voltak könnyűek az elmúlt évek, most viszont több időnk lesz egymásra, ő visszakapja az anyukáját, én pedig a kislányomat. A teljesítményem is azt mutatta, hogy ideje abbahagyni. Nagyképűség nélkül mondom, korábban magasra tettem a lécet, és az idén mindent, de mindent beleadtam, hogy jól menjen a játék, ám akadtak mérkőzések, amelyeken a saját elvárásaimhoz képest nem teljesítettem elég jól. Ezt nehezen éltem meg. Nyilván ebben a korban már nem úgy regenerálódtam, ahogyan korábban. Tudni kell abbahagyni.

– Az indokok, érvek kristálytiszták, de ott van a lélek, a több évtizedes sportolói lét. Könnyen határozott?
– Magát a döntést nagyon nehéz volt meghozni, őrlődtem, mert a pólóé a szívem, de a sok összetevő a befejezés felé mutatott, és a vége felé már egyértelmű volt a helyzet.

– Hogyan gondol vissza a vízilabdában töltött évekre?
– Gyönyörű pályafutásom volt, és semmilyen hiányérzet sincs bennem. Klubszinten mindent megnyertem, a válogatott szereplésből pedig csak – ahogyan minden magyar női vízilabdázónak – az olimpiai érem maradt ki. Kár, hogy egyetlen válogatott sem állhatott fel a dobogóra, remélem, hamarosan sikerült a csapatnak az éremszerzés a játékokon.

– Mi a legkedvesebb pillanat, siker?
– Szerencsére annyi mindent nyertem, hogy tényleg nehéz választani. Ha egyetlen dolgot mégis ki kell emelnem, az a montreali világbajnoki arany.

– A póló előtt úszott, majd kosárlabdázott. Hitte, hogy ilyen magasságokba jut vízilabdázóként?
– Viszonylag gyorsan kiderült, van közöm a játékhoz, tehetséges vagyok, utána persze már elkezdtem álmodozni olimpiáról, világbajnokságról. Örülök, hogy több klubban megfordultam, és Olaszországban is játszottam. Az a típus vagyok, akinek mindig kellettek a kihívások. Igaz, nem volt egyszerű hároméves kisgyerekkel elindulni külföldre, de sokat tanultam. Összességében köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a pályafutáshoz. Nem is emelek ki senkit, annyi emberrel dolgoztam, hogy biztosan kihagynék valakit.

– Azon kívül, hogy kislánya főállású szurkolója lesz, hogyan tovább?
– Zoé is vízilabdázik, de nem akarom erőltetni, még csak tizenkét éves lesz. Eleve nincs könnyű dolga, hiszen másként néznek rá amiatt, hogy az én lányom, magasan van a léc. Ugyanakkor mindenben segítem, és ott leszek mellette. A hogyan továbbról pedig: más területen akarom kipróbálni magam, egyelőre csupán annyit mondanék, hogy a közeljövőben csak akkor leszek uszodában, amikor a kislányom játszik.