Férfi vízi világliga: 6. hely – vereség Ausztráliától

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 18:45
null
A világliga utolsó magyar gólját Edélyi Balázs lőtte, de már nem osztott, nem szorzott (Fotó: NS-archív)
A hatodik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a világliga olaszországi nyolcas döntőjében, miután a vasárnapi helyosztón háromgólos vereséget szenvedett Ausztráliától.

 

Varga Dénes vezető góljára kettővel feleltek az ausztrálok még az első negyedben, hogy a második felvonás elején már kettővel meglépjenek. Vámos Márton akciógóljával azonmód felzárkóztunk, Varga Dénes pedig másodszor is betalált, így a nagyszünetre ikszes állás alakult ki (3–3).

Varga Dániel akcióból szerzett találatával vette kezdetét a harmadik játékrész, amit viszont Richie Campbell triplája követett. Az idősebb Varga fivér faragott a hátrányból, de a negyed zárszavát az ellenfél mondta ki. A záró szakasz elején a korábban magyar medencékben edződő Aaron Younger góljával lett közte három, majd Aidan Roach találatával már négy is. Innen nem lehetett visszaút a magyar válogatott számára. A mérkőzést Erdélyi Balázs gólja zárta, a hátralévő majd' három perc alatt már egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie (9–6).


FÉRFI VÍZILABDA VILÁGLIGA, NYOLCAS DÖNTŐ
AZ 5. HELYÉRT
AUSZTRÁLIA–MAGYARORSZÁG 9–6 (2–1, 1–2, 4–2, 2–1)
Bergamo, 300
néző. V: Sztavridisz (görög), Meng An-long (kínai)
AUSZTRÁLIA: Dennerley – CAMPBELL 3, Ford, Cotteril 1, Power 2, Gilchrist, Roach 1, YOUNGER 2, Swift, Martin, Howden, Miller. Szövetségi kapitány: Elvis Fatovic
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Varga Dénes 2, VARGA DÁNIEL 2, Gór-Nagy, Hárai, Salamon F., Madaras. Cs: Hosnyánszky, Német T., Erdélyi 1, Vámos 1, Angyal. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól – emberelőnyből: 11/4, ill. 10/2
Kiállítva (végleg cserével): Gilchrist (21. p.), Madaras (32. p.)
A 7. HELYÉRT
Olaszország–Kína 16–9
(3–5, 6–1, 2–2, 5–1)
A 3. HELYÉRT
Brazília–Egyesült Államok 24–23 – ötméteresekkel (1–3, 1–3, 3–2, 5–2; ötméteresek: 14–13)
DÖNTŐ
Szerbia–Horvátország 9–6 (1–1, 1–3, 3–1, 4–1)

A VÉGEREDMÉNY ÉS A PÉNZDÍJAK
1. Szerbia, 100 ezer dollár
2. Horvátország, 70 ezer dollár
3. Brazília, 50 ezer dollár
4. Egyesült Államok, 35 ezer dollár
5. Ausztrália, 30 ezer dollár
6. MAGYARORSZÁG, 25 ezer dollár
7. Olaszország, 20 ezer dollár
8. Kína, 15 ezer dollár

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA A VILÁGLIGA SZUPERDÖNTŐJÉBEN
AZ 5. HELYÉRT
Magyarország–Ausztrália6–9
AZ 5–8. HELYÉRT
Magyarország–Olaszország
10–5
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Egyesült Államok
7–8
CSOPORTKÖR
Magyarország–Kína
18–8
Magyarország–Horvátország 12–15
Magyarország–Brazília16–3
A MAGYAR VÁLOGATOTT SELEJTEZŐS EREDMÉNYEI
Magyarország–Szlovákia 13–6
Magyarország–Románia 20–10
Görögország–Magyarország 13–15
Szlovákia–Magyarország 12–13
Románia–Magyarország 5–14
Magyarország–Görögország 12–11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik