Vízilabda: Szeretnénk a nagy márványtáblára is felkerülni – Jansik Szilárd

Vágólapra másolva!
2023.12.14. 17:03
A nagy elődökhöz hasonlóan felkerült a Hajós Alfréd uszoda aulájának falára a 2023-as világbajnokságon aranyérmes magyar férfi vízilabda-válogatott márványtáblája. Az avatás után Jansik Szilárd csapatkapitánnyal és Nagy Ádámmal beszélgetett az NSO Tv. 

„Körülbelül tizenöt éve kezdtem el a Hajós Alfréd uszodába járni, azóta csodáltam az itt látható márványtáblákat. Tizenöt év tekinthető hosszú időnek, de egy csettintésre olyan gyorsan eltelt, hogy most felnőttként, a csapat kapitányaként sikerült ezt az álmot valóra váltani. De nem szeretnénk megállni, szeretnénk a nagy márványtáblára is felkerülni, mert az azt jelentené, hogy olimpiai bajnokok vagyunk” – mondta Jansik Szilárd, aki arról is beszélt, hogy ez miképpen valósulhat meg Párizsban.

Videónkban szóba kerül a világbajnoki sikerről készült könyv is, illetve Nagy Ádám is elmondja, mit érez, amikor a márványtáblára tekintve meglátja a nevét.

A VILÁGBAJNOK FÉRFIVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:Lévai Márton, Vogel Soma.Mezőnyjátékosok:Angyal Dániel, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Zalánki Gergő.Szövetségi kapitány:Varga Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik