A Szolnok hazai iksszel ejtette ki az Egert

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 21:11
null
Nem bírtak egymással a felek a szolnoki visszavágón, így az első, egri találkozó egygólos különbsége döntött (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
A férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntő visszavágóján a címvédő A-Híd-Szeged biztosan nyert a Ferencváros ellen, míg a Szolnoki Dózsa-Közgép–ZF-Eger kevés gólt hozó rangadón a házigazdák végig futottak a vendégek után, de a döntetlen – idegenbeli győzelmük után – elődöntős részvételt ért számukra. A Groupama-Honvéd háromgólos hátrányból fordítva nyert a Teva-Vasas ellen, ám utóbbi a hat góllal megnyert első felvonást követően egygólos veresége ellenére is biztosan jutott be a négy közé.

Szolnok–Eger

A szolnoki találkozó első negyedének első felében két góllal megléptek az egriek – Mezei Tamás szerzett két akciógólt –, a Dózsa azonban a felvonás vége előtt szépített. A második játékrész Hosnyánszky Norbert találatával, így hazai egyenlítéssel kezdődött, ám azt követően a vendégek kétszer jutottak előnyhöz a nagyszünetig, de csak minimálishoz, így a házigazdák kétszer egalizáltak. Nem esett gól a harmadik negyedben, pedig a tétnek és a színvonalnak megfelelően gyűrték egymást a felek rendesen. A negyedik játékrész végére Biros Péter ismét vezetéshez juttatta az Egert, ám tíz másodperccel később– a vége előtt 12 másodperccel – Kis Gábor révén újfent egyenlített a Szolnok, amely így az egygólos idegenbeli sikerrel biztosította helyét a négy közé.

SZÉCSI ZOLTÁN: "NEM SZEPTEMBERBEN KELL JÓL JÁTSZANI"

Honvéd–Vasas

Az első negyed két akciógólját követően a második felvonásban Steinmetz Ádám center gólja révén már hárommal meglépett a Vasas, összesítésben így már kilencre nőtt Földi László csapatának előnye. És a Honvéd számára már az első meccs közte hatja is behozhatatlannak tűnt a bajnoki címvédő ellen... A házigazdák azonban nem zuhantak össze, megpróbáltak szépen búcsúzni.

Ennek első lépéseként a nagyszünetre felzárkóztak mínusz kettőre (2–4). A harmadik negyedben csak az eredmény változott, a különbség nem, nem úgy a záró felvonásban. Kiss Gergely két góljával egalizált a Honvéd, majd a Vasasban hozzá hasonlóan szintén megforduló Mátyás Zoltán gólja két perccel a vége előtt már a házigazdákat juttatta előnyhöz, és mint később kiderült, győzelemhez.

Szeged–Ferencváros

A Szeged szombati, fővárosi győzelmével már elsőre nagy lépést tett az elődöntő felé, a hazai visszavágón aztán kiütötte a gólokat sokkal inkább csak kapó, mintsem lövő Ferencvárost.

A Debrecen a Szentes visszalépésével játék nélkül jutott a négy közé.

FÉRFI VÍZILABDA MK, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP–ZF-EGER 5–5 (1–2, 3–2, 0–0, 1–1)
Szolnok, 300 néző. V: Juhász Gy., Kun Gy.
SZOLNOK: DECKER A. – Pásztor 1, NEGREAN 2, Alekszics, KIS G. 1, Hosnyánszky 1, Gocics. Cs: Vörös, Marnitz G., Kovács O., Hangay Z., R. Georgescu. Edző: Kovács István
EGER: SZÉCSI – BIROS 1, Bátori 1, Gór-Nagy, Seman, Graham, Bundschuh. Cs: MEZEI 2, Salamon, Kovács G., Varga II Zs. 1, Chilkó, Gerritse. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 9/0, ill. 10/2
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Mezei (15. p.), Alekszics (31. p.)
Továbbjutott: Szolnok (14–13)
MESTERMÉRLEG
Kovács István: – Két nagyon jó csapat mérkőzésén a védekezés dominált, kis pszichikai előnyt szereztünk azzal, hogy nyerni tudtunk Egerben. Két negyeden keresztül nem volt gól, nagyon figyelt mindenki hátul. Örülök a továbbjutásnak, megyünk tovább. Ami az erőnlétet illeti, majdnem kész van a csapat, de nagyon sokat kell még gyakorolni, hogy menjen minden.
Gerendás György: – Két parádés meccset játszottunk. Ennél jobbat szeptemberben nem szabad, aki mást mond, hazudik. A Szolnokról tudtuk, hogy jó csapat, és most már tudják az Egerről is, hogy nem leírható.
GROUPAMA-HONVÉD–TEVA-VASAS 8–7 (0–2, 2–2, 3–3, 3–0)
Kőér utca, 200 néző. V: Vogel, Székely B.
HONVÉD: GERGELY – Tóth Bendegúz, Hangody Gy. 1, Steinmetz B., KOVÁCS P. 2, Kiss G. 2, MÁTYÁS 1. Cs: Hangody L., Boros, Marnitz M. 1, Jakab L. 1, Csapó B., Jávor. Edző: Vad Lajos
VASAS: Nagy V. – Katonás, Öler 1, Drasko Brguljan 1, STEINMETZ Á. 1, Takács Bálint 1, Vámos. Cs: Angyal 1, Fazekas 1, Csapó M. 1, Hőna. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 7/1
Gól – ötméteresből: 1/–, ill. 1/–
Továbbjutott: a Vasas (18–13)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos: – Az első mérkőzés után megmaradt a tartásunk, ami a jövőre nézve biztató.
Földi László: – Továbbjutottunk.
A-HÍD-SZEGED–FERENCVÁROS 11–3 (3–0, 3–1, 2–0, 3–2)
Szeged, 150 néző. V: Németh A., Vojvoda
SZEGED: BAKSA – Hegedüs G. 2, Szivós, Kunac, MOLNÁR T. 2, YOUNGER 2, Kiss Cs. 1. Cs: Juhász Zs. 1, Decker Á. 1, Kayes 2, Varga P., Somogyi, Márkus. Edző: Vincze Balázs
FTC: G. Pijetlovics – Szőke, MCDONNEL 2, Jansik D., Fülöp, Paján, Sántavy. Cs: Ernyey, Deutsch 1, Korényi, Francsics, Szöllősi, Illés S. Edző: Ambrus Tamás
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 2/1
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Továbbjutott: a Szeged, kettős győzelemmel (19–8)
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Kiválóan védekeztünk, és megfelelő hatékonysággal támadtunk.
Az elődöntőbe jutó csapatok: Teva-Vasas, Szolnoki Dózsa-Közgép, A-Híd-Szeged, Debrecen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik