Úszás: Gyárfás javaslatot nyújtott be a FINA-nál Hosszú érdekében

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 11:22
null
Gyárfás Tamás javaslatot nyújtott be a FINA-nál Hosszú Katinka érdekében (Fotó: Veres Viktor)
Mint beszámoltunk róla, a Nemzetközi Úszószövetség az úszó technikai bizottság előterjesztése alapján döntött úgy, hogy megváltoztatja a rövid pályás világkupa lebonyolítási rendjét, ennek részeként pedig egy sportoló egy versenyen legfeljebb négy számban indulhat. Hosszú Katinka kifakadt, s úgy vélekedett, Gyárfás Tamás bosszújáról lehet szó. Gyárfás hivatalos közleményben adott tájékoztatást arról, miszerint javaslatot terjesztett be a FINA-nál, amit ha a szövetség elfogad, olimpiai bajnok úszónk „nyerhet annyit, amennyit korábban”. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

 

„A FINA Bureau tagjai egy-egy döntés megszületése előtt nem adhatnak hivatalos tájékoztatást – mondta ezzel kapcsolatban a FINA alelnöke, Gyárfás Tamás. – Ennek ellenére annyit elárulhatok, hogy érlelődik a megoldás. Cornel Marculescu, a FINA általános igazgatója a módosító indítványt már elküldte körszavazásra, azaz jóváhagyásra a Bureau 23 tagjának. Személy szerint bizakodom, annál is inkább, mert több taggal is beszéltem, és érveltem a változtatás érdekében.”

Gyárfás Tamás jelezte, számára a legfontosabb, hogy Katinka ne járjon rosszul, ne büntessék azért, mert több számban is kiváló.

„Ha elfogadják a javaslatot, akkor a legjobbak nyerhetnek annyit, amennyit korábban. A FINA úszóbizottságának előterjesztése megmarad, azaz idén egy versenyző egy helyszínen csak négy számban indulhat, mert így a szakemberek várakozása szerint teret ad további élversenyzőknek, akiknek Katinka lehengerlő sorozata miatt elment a kedvük attól, hogy a világkupán egyáltalán elinduljanak. A pénzdíjak terén viszont várható pozitív fejlemény.”

A FINA alelnöke kitért arra is, hogy a Magyar Úszószövetség is véleményt nyilvánított az ügyben.

„A MÚSZ közleményben ösztönzött arra, hogy amit tehetek, tegyem meg. Szokatlan, hogy egy szabályváltoztatáson még módosítsanak, de bízom abban, hogy ezt közmegelégedésre sikerül elérni. A FINA ezzel is igazolja, hogy partnere, tisztelője a magyar úszásnak, a magyar úszósportnak, a július 14-én kezdődő világbajnokságra mindenki jó szívvel érkezik, és mindenkit jó szívvel fogadnak.”

Gyárfás Tamás végül beszélt arról is, mekkora esélyünk van arra, hogy a 2017. évi felnőtt és a 2019. évi junior-vb után Budapest elnyerje a 2024. évi rövid pályás vb rendezését.

„Csak úgy lehet nekiindulni, hogy nyerünk. Minden ellenkező híresztelés ellenére már tavaly szeptemberben jelentkeztünk, hiszen a FINA bejelentette, hogy 2022-re és 2024-re egyaránt lehet pályázni, Mellettünk szól a csodálatos új uszoda, a FINA-nak méltányolnia kell, hogy 2021 helyett átvállaltuk a 2017. évi vb-t, és az sem közömbös, hogy július 17-én a FINA Bureau Budapesten dönt. Tavaly szeptemberben Lausanne-ban rajtunk kívül ott voltak Tajvan, Németország, Oroszország, Svájc képviselői. Azon dolgozunk, hogy akárcsak 2013-ban, amikor a vb-re pályáztunk, a vetélytársak többsége értelmetlennek lássa a versenyt és visszavonja a kandidálását.”

Hosszú Katinkáék korábban világossá tették, hogy nem az anyagi vonzat a lényeg, hanem szakmailag jelent hátrányt a döntés.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik