Wimbledon: két sima, egy szoros – Alcaraz és Djokovics is hasonlóan ment tovább

Vágólapra másolva!
2023.07.07. 23:56
null
Carlos Alcaraz a második párharcát is sikerrel vette (Fotó: Getty Images)
A füves borítású wimbledoni tenisztorna férfi egyesének második fordulójában a világelső, első helyen kiemelt Carlos Alcaraz három szettben győzte le a francia Alexandre Müllert, így ott lesz a legjobb 32 között, míg a GS-csúcstartó, címvédő, toronymagas favorit, 36 éves Novak Djokovics szintén három szettben nyert a háromszoros Grand Slam-győztes, immár 38 éves Stan Wawrinka ellen, és ő már nyolcaddöntős. 


A MÁSODIK FORDULÓ PÉNTEKI EREDMÉNYEI

A világelső mérkőzésének elején fej fej mellett haladtak a felek, majd 3:3-nál Alcaraz brékelni tudott, s erre nem volt válasza a világranglista 84. helyén jegyzett francia játékosnak. A második szettben ehhez képes egyik játékos sem tudott brékelni, így a rövidítésre maradt a döntés: a spanyol versenyző 7–2-re nyert, így már csak egy játszmára volt a továbbjutásról. A harmadik szett volt mind közül a legsimább – Alcaraznak a második szettet leszámítva nem volt miért izgulnia, így könnyedén bejutott a legjobb 32 közé.

A hatodik helyen kiemelt Holger Rune hasonló sormintát követve búcsúztatta a spanyol Roberto Carballés Baenát, míg Alexander Zverev négy szettben verte meg a japán Vatanuki Joszukét.

Véget ért a második forduló csütörtök késő este félbeszakadt rangadója is, Sztefanosz Cicipasz és Andy Murray meccsének öt szettjéből három is rövidítéssel dőlt el – a görög jobban bírta a strapát, s bejutott a harmadik fordulóba.

Női egyesben a pénteki nap első meccsei nem hoztak nagy meglepetést, a második helyen kiemelt Arina Szabalenka ha nehezen is, de kiejtette a korábban orosz, most francia színekben induló Varvara Gracsovát, míg a korábbi Grand Slam-győztesek közül Viktorija Azarenka és Bianca Andreescu is kvalifikálta magát a harmadik fordulóba.

A HARMADIK FORDULÓ PÉNTEKI EREDMÉNYEI

Késő délután, illetve este megkezdődtek a 3. forduló mérkőzései is. A női egyes fő esélyese, Iga Swiatek egy sima, majd egy nehezebb szettben győzte le Ivana Marticot. A lengyel klasszis ezzel beállította pályafutása eddigi legjobb wimbledoni eredményét – 2021-ben a nyolcaddöntőben kapott ki Dzsaburtól.

A női egyes utolsó pénteki meccsén Marie Bouzková csapott össze az 5. helyen kiemelt Caroline Garciával. A kiélezett küzdelmet hozó összecsapás döntő szettbe torkollott, ahol a 32. helyen kiemelt cseh versenyző szoros küzdelemben, de nagy skalpot begyűjtve bejutott a nyolcaddöntőbe.

Férfi egyesben véget ért az első körben Marozsán Fábiánt búcsúztató David Goffin menetelése, a belga versenyzőt az orosz Andrej Rubljov ejtette ki. A csütörtöki nap óriásölője, a Casper Ruudot kiejtő Liam Broady tündérmeséje is véget ért – a szabadkártyás brit versenyzőt a 26. helyen kiemelt kanadai, Denis Shapovalov búcsúztatta.

A pénteki műsort Novak Djokovics és a háromszoros GS-győztes Stanislas Wawrinka csatája zárta. A pályafutása zenijén már túllevő – jelenleg a világranglista 88. helyén jegyzett –, 38 éves svájci az első két szettben nem tudott beleszólni a meccs alakulásába, s a nála két évvel fiatalabb szerb világklasszis mindössze négy játékot engedélyezett neki.

A harmadik játszmában egyik játékos sem tudott brékelni, így jó sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd jöhetett a rövidítés 6:6 után. A helyi idő szerint 23 órás befejezési időhatárhoz közeledő meccs aztán úgy tűnt, holnap folytatódhat, hiszen Wawrinka 5:3-ra is vezetett a tie-breakben, de Djokovics egymás után négy pontot nyert, lezárta a szettet és a meccset is –így már nyolcaddöntős, s továbbra is a torna legnagyobb favoritja!

TENISZ
WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Alcaraz (spanyol, 1.)–A. Müller (francia) 6:4, 7:6 (7–2), 6:3
Zverev (német, 19.)–Vatanuki (japán) 6:4, 5:7, 6:2, 6:2
Berrettini (olasz)–De Minaur (ausztrál, 15.) 6:3, 6:4, 6:4
Tiafoe (amerikai, 10.)–Stricker (svájci) 7:6 (13–11), 6:4, 6:2
Dimitrov (bolgár, 21.)–Ivaska (fehérorosz) 6:3, 6:4, 6:4
Davidovich (spanyol, 31.)–Van de Zandschulp (holland) 6:1, 2:6, 6:4, 6:3
Rune (dán, 6.)–Carballés (spanyol) 6:3, 7:6 (7–3), 6:4
Medvegyev (orosz, 3.)–Mannarino (francia) 6:3, 6:3, 7:6
Fucsovics (magyar)–Giron (amerikai) 7:6 (7–2), 6:3, 4:6, 6:4
Lehecka (cseh)–F. Cerúndolo (argentin, 18.) 6:2, 6:2, 6:2
Paul (amerikai, 16.)–Raonic (kanadai) 6:4, 7:6 (7–4), 6:7 (4–7), 6:4
O'Connell (ausztrál)–Vesely (cseh) 6:3, 7:5, 6:4
Djere (Györe, szerbiai)–Shelton (amerikai, 32.) 3:6, 6:3, 7:6 (7–5), 6:3
Sinner (olasz, 8.)–Schwartzman (argentin) 7:5, 6:1, 6:2
Halys (francia)–Vukic (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:4
Galán (kolumbiai)–Otte (német) 6:3, 3:6, 6:3, 7:6 (7–3)
M. Ymer (svéd)–Fritz (amerikai, 9.) 3:6, 2:6, 6:3, 6:4, 6:2
Pella (argentin)–Mayot (francia) 2:6, 6:3, 7:6 (7–3), 7:5
Szafiullin (orosz)–Moutet (francia) 7:5, 6:3, 7:6 (7–4)
Shapovalov (kanadai, 26.)–Barrere (francia) 6:3, 6:4, 7:6 (9–7)
Broady (brit)–Ruud (norvég, 4.) 6:4, 3:6, 4:6, 6:3, 6:0
Rubljov (orosz, 7.)–Karacev (orosz) 6:7 (4–7), 6:3, 6:4, 7:5
Goffin (belga)–Barrios Vera (chilei) 7:6 (7–3), 5:7, 6:2, 6:0
Bublik (kazah, 23.)–Wolf (amerikai) 6:3, 7:6 (7–5), 6:0
Marterer (német)–Mmoh (amerikai) 7:5, 7:6 (7–5), 6:4
Musetti (olasz, 14.)–Munar (spanyol) 6:4, 6:3, 6:1
Hurkacz (lengyel, 17.)–Choinski (brit) 6:4, 6:4, 7:6 (7–3)
Wawrinka (svájci)–Etcheverry (argentin, 29.) 6:3, 4:6, 6:4, 6:2
Djokovics (szerb, 2.)–Thompson (ausztrál) 6:3, 7:6 (7–4), 7:5
Jarry (chilei, 25.)–Kubler (ausztrál) 7:5, 5:7, 6:3, 6:4
Eubanks (amerikai)–Norrie (brit, 12.) 6:3, 3:6, 6:2, 7:6 (7–3)
Cicipasz (görög, 5.)–Murray (brit) 7:6 (7–3), 6:7 (2–7), 4:6, 7:6 (7–3), 6:4

FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Sinner
(olasz, 8.)–Halys (francia) 3:6, 6:2, 6:3, 6:4
Galán (kolumbiai)–Ymer (svéd) 6:2, 6:7 (2–7), 7:6 (7–5), 3:6, 6:1
Safiullin (orosz)–Pella (argentin) 7:6 (7–1), 6:4, 6:0
Shapovalov (kanadai, 26.)–Broady (amerikai) 4:6, 6:2, 7:5, 7:5
Rubljov (orosz, 7.)–Goffin (belga) 6:3, 6:7 (6–8), 7:6 (7–5), 6:2
Bublik (kazah, 23.)–Marterer 6:4, 6:1, 7:6 (7–4)
Hurkacz (lengyel, 18.)–Musetti (olasz, 14.) 7:6 (7–4), 6:4, 6:4
Djokovics (szerb, 2.)–Wawrinka (svájci) 6:3, 6:1, 7:6 (7–5)

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Swiatek (lengyel, 1.)–Sorribes (spanyol) 6:2, 6:0
Martic (horvát, 30.)–Parry (francia) 4:6, 6:3, 6:3
Linette (lengyel, 23.)–Strycová (cseh) 6:4, 6:7 (6–8), 6:3
Bencic (svájci, 14.)–Collins (amerikai) 3:6, 6:4, 7:6 (10–2)
Kaszatkina (orosz, 11.)–Burrage (brit) 6:0, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 19.)–Podoroska (argentin) 6:3, 6:0
Szvitolina (ukrán)–Mertens (belga, 28.) 6:1, 1:6, 6:1
Kenin (amerikai)–Vang Hszin-jü (kínai) 6:4, 6:3
Pegula (amerikai, 4.)–Bucsa (spanyol) 6:1, 6:4
Cocciaretto (olasz)–Masarova (spanyol) 6:3, 6:1
Curenko (ukrán)–Siniaková (cseh) 6:4, 6:1
Bogdan (román)–Parks (amerikai) 1:6, 6:3, 6:2
Vondrousová (cseh)–V. Kugyermetova (orosz, 12.) 6:3, 6:3
Vekic (horvát, 20.)–Stephens (amerikai) 4:6, 7:5, 6:4
Bouzková (cseh, 32.)–Kontaveit (észt) 6:1, 6:2
Garcia (francia, 5.)–Fernandez (kanadai) 3:6, 6:4, 7:6 (10–6)
Dzsabur (tunéziai, 6.)–Paj Csou-Hszüan (kínai) 6:1, 6:1

Andreescu (kanadai)–Kalinyina (ukrán, 26.) 6:2, 4:6, 7:6 (10–7)
Sztevanovics (szerb)–Korpatsch (német) 7:5, 7:5
Kvitová (cseh, 9.)–Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:2
Haddad Maia (brazil, 13.)–Cristian (román) 4:6, 6:2, 6:4
Cirstea (román)–Ostapenko (lett, 17.) 4:6, 7:6 (8–6), 6:4
Boulter (brit)–Tomova (bolgár) 6:0, 3:6, 6:3
Ribakina (kazah, 3.)–Cornet (francia) 6:2, 7:6 (7–2)
Kosztyuk (ukrán)–Badosa (spanyol) 6:2, 1:0-nál Badosa feladta
Keys (amerikai, 25.)–Golubic (svájci) 7:5, 6:3
Potapova (orosz, 22.)–Juvan (szlovén) 6:3, 7:5
M. Andrejeva (orosz)–Krejcíková (cseh, 10.) 6:3, 4:0-nál Krejcíková feladta
Gálfi (magyar)–Niemeier (német) 4:6, 7:6 (7–5), 6:1
Alekszandrova (orosz, 21.)–Brengle (amerikai) 6:7 (4–7), 7:6 (7–5), 7:6 (10–7)
Blinkova (orosz)–Begu (román, 29.) 7:5, 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Gracheva (Gracsova, francia) 2:6, 7:5, 6:2

NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Swiatek (lengyel, 1.)–Martic (horvát, 30.) 6:2, 7:5
Bencic (svájci, 14.)–Linette (lengyel, 23.) 6:3, 6:1
Azarenka (fehérorosz, 19.)–Kaszatkina (orosz, 11.) 6:2, 6:4
Szvitolina (ukrán)–Kenin (amerikai) 7:6 (7–3), 6:2
Pegula (amerikai, 4.)–Cocciaretto (olasz) 6:4, 6:0
Curenko (ukrán)–Bogdan (román) 4:6, 6:3, 7:6 (20–18)
Vondrousová (cseh)–Vekic (horvát, 20.) 6:1, 7:5
Bouzková (cseh, 32.)–Garcia (francia, 5.) 7:6 (7–0), 4:6, 7:5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik