Wimbledon: az első körben búcsúzott a Serena-utódnak kikiáltott Gauff – videó

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 22:46
null
Kenin bizonyította, hogy az elmúlt években látott hullámvölgy már a múlt része (Fotó: Getty Images)
Megszülettek az első komoly meglepetések a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. Női egyesben a selejtezőből érkező – s jelenleg a világranglista 128. helyén álló – Sofia Kenin három szettben küldte haza a hetedik helyen kiemelt Cori Gauffot, míg a férfiak versenyében a 11. helyen kiemelt Félix Auger-Aliassime búcsúzott idejekorán.

Sofia Kenin elmúlt három éve egy igazi hullámvasútra emlékeztet – az orosz származású amerikai teniszezőnő 2020-ban megnyerte az Australian Opent, míg a Roland Garroson a döntőig menetelt, ahol a jelenlegi világelső Iga Swiatekkel szemben maradt alul. Akkor érte el a karriercsúcsnak számító 4. helyezést a világranglistán, s végül az év női versenyzőjének is megválasztották.

Kenin pályafutása ezután váratlan mélyrepülésbe kezdett, először koronavírusos lett, majd a folyamatos sérülések miatt 2022-ben a legjobb 300-ból is kikerült a WTA világranglistáján. Azóta viszont ismét felszálló ágban van, elkezdte gyűjtögetni a győzelmeket, s az idei római tornán nagy meglepetésre a második fordulóban búcsúztatta a címvédő, világranglista-második Arina Szabalenkát. A 24 éves versenyző a wimbledoni főtáblára a selejtezőn keresztül jutott ki, s Gauff kiejtésével újabb nagy skalpot gyűjtött be.

 


 

A férfiaknál az amerikai Michael Mmoh „lucky loserként” lehetett ott a főtáblán, de ha már ott volt, élt a lehetőséggel: négy szettben búcsúztatta a 11. helyen kiemelt Félix Auger-Aliassime-ot.

 

A játéknap többi mérkőzéséről itt olvashatnak.

WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)
Kenin (amerikai)–Gauff (amerikai 7.) 6:4, 4:6, 6:2


FÉRFI EGYES
1. FORDULÓ (a 64 közé jutásért)

Mmoh (amerikai)–Auger-Aliassime (kanadai, 11) 7:6 (7–4), 6:7 (4–7), 7:6 (7–4), 6:4



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik